Bár már újra itthon van, az ökölvívó Harcsa Zoltán nem jókedvű. Keserűsége érthető, hiszen első meccsén kiütéses vereséget szenvedett a riói olimpián. A kudarc azonban nem szegte kedvét, s mint mondta, újult erővel vág bele a munkába.
Szintén hazaért a sajtburgerek réme, a tizenkilenc éves Kenderesi Tamás, aki 200 méter pillangón bronzérmet nyert az ötkarikás játékokon. Az ő egyik nagy titka az volt, hogy elképesztően lazán kezelte az olimpiai versengést, és így igazán önmagát tudta adni.
Szépsége és bája mellett teljesítményével is nagy sikert aratott Rióban Kapás Boglárka, aki törékeny alkatából fakadóan szinte a víz felszínén suhan, mint egy kis pók. A huszonhárom éves úszónő 800 méter gyorson lett harmadik az olimpián, de most már nagyon örül, hogy végre itthon van, s alig várja, hogy együtt legyen a családjával.
Az ország Lacikája az olimpiai ezüst után sem bánja, hogy még mindig becézgetik. A teljesítményére büszke Cseh László, és mint mondta, soha nem hitte volna, hogy két olyan kiváló sportolóval állhat majd a dobogó második fokán, mint Michael Phelps és Chad le Clos. Csak az tette volna boldogabbá, ha egy „emelettel” feljebb ünnepel a trió.