Megvan az első riói éremfosztás

theguardian.com, MTI
A kirgiz Izzah Artykov férfi 69 kilogrammos súlyemelésben szerzett bronzérmet, most azonban megfosztották ettől, ugyanis pozitív doppingmintát produkált. Az az első riói érem, amit elvettek teljesítménynövelő szerek használata miatt.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön közölte, hogy a sportoló szervezetében a sztrichnin nevű tiltott szert találták. Artikov az első érmes versenyző a mostani játékokon, akiről kiderült, hogy doppingolt.

A CAS azt is jelezte, hogy a 69 kg-os kategória hivatalos végeredményének módosítása és a bronzérem újbóli kiosztása a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság feladata és felelőssége.

Az augusztus 9-i versenyen a kínai Si Cse-jung győzött, a török Daniyar Ismayilov második lett, s Artikov mögött a kolumbiai Luis Javier Mosquera Lozano végzett a negyedik helyen.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni