Mo Farah újra botlott, de életben tartotta a reményeit

M4sport.hu
Mo Farah az 5000 méter első előfutamában botlott meg, és kis híján nem került a fináléba. A brit sztár Londonban mindkét távon aranyérmet szerzett, és 10000 méteren már megtudta védeni a címét Rióban.

A brit az előfutam utolsó körében 200 méterrel a cél előtt Hassan Mead-del akadt össze. Az amerikai elesett, míg a britnek sikerült valahogy a talpon maradnia és a harmadik helyen célba ért. A döntőbe jutáshoz az első ötben kellett végeznie.

 

Farah a 10000 méter döntőjében az edzőpartnerével, Galen Ruppal akadt össze, de felállt és megnyerte a finálét.

A mostani 5000 méter után a brit bevallotta, hogy meglepődött az indulók számától (25 versenyző vett részt az előfutamában), mivel szerinte inkább három futamot kellett volna rendezni, az eredeti kettő helyett. Az lett volna a biztonságosabb megoldás, ahogyan fogalmazott.

Farah lehet a második férfi atléta a finn Lasse Viren után, aki két egymást követő olimpián megnyeri az 5000 és a 10000 métert. Az viszont kiderült, hogy a 10000 méteren elszenvedett bukása után még mindig fájlalja a vállát és fáradtnak érzi magát.

Az 5000 méter döntőjét magyar idő szerint vasárnap hajnalban 2:30 órakor rendezik.

 

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni

Kapcsolódó tartalom