A sportolók nem csak a küzdőtereken tudnak teljesíteni

m4sport.hu/M4 Sport
A többi vetélytárson kívül a média tagjaival is össze kell mérni a képességeiket.

Usain Bolt a nyolcadik olimpiai aranya után is ugyanúgy viselkedik a média képviselőivel a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb atlétája. Tudja, önmagában a sikerek nem feltétlenül fogják meghozni számára a közönség szeretetét és a sajtó figyelmét. Mint a legnagyobb amerikai ligákban szereplő sztárok, Lebron James, Tom Brady, Sidney Crosby – hogy csak egy párat említsünk, Usain Bolt is az ujja köré csavarta a médiát és ezáltal a szurkolókat is. Mindig előzékeny és válaszra készen várja a különböző médiumok képviselőit. Olyan is előfordul, amikor az atléták nem fülig érő mosollyal érkeznek meg a kamerák elé. Erről számolt be az M4 Sport szerkesztője, Deák Krisztina.

Usain Bolt nyilatkozik - Fotó:Deák Krisztina M4

Usain Bolt nyilatkozik – Fotó:Deák Krisztina M4 Sport

„Pár perccel korábban kollégámmal mi is egy ilyen kupacban àlltunk, hogy beszélhessünk Usain Bolttal. Ázsiaiak löktek jobbról, balról. Egy kínai riporter azonban, akit korábban nagyon boldoggá tettünk azzal, hogy hozzájuk hasonlóan előre írjuk a családnevünket, segített, hogy a mikrofonunk még közelebb kerüljön a jamaicai sztárhoz.

A vegyes zónában olykor másfél-két órát is várni kell, mire a stábhoz kerülnek az újságírók. A sportolók addig folyamatosan nyilatkoznak sikerről és kudarcról is egyaránt.

Bolt nagysága abban valósul meg, hogy mindezt fáradhatatlanul teszi és mindig készen áll a következő kérdésre – foglalta össze Deák Krisztina.

Azt hiszem lehet tőlük tanulni arról, hogyan kell a médiát kezelni, méltósággal viselni a vereséget vagy éppen pillanatokra maga mellé emelve a hallgatóságot, megosztani az öröm szavait. Ha kell két órán belül több tucatszor. És Usain Bolt ebben is az elsők között van. Nem látod rajta, hogy unja, hogy nyűgös. Egyszerűen csak jön, lát és győz…” 

Vannak, akik  nem csak türelmesek de a jó neveltségüket is képesek megőrizni. Az olimpiai bajnok és világcsúcstartó Ashton Eaton az egyik kiváló példa.

Két napos, igazán kimerítő tízpróba után készségesen állt rendelkezésre és mesélt gombóccal a torkában, könnyel a szemében arról a családról, amely az atlétikán belül a többpróbázóké.  De vissza az amerikai rekorderhez, aki amellett, hogy sztár, egy úriember is, aki rendre intette az interjúba belebeszélő, erőszakos kollégákat: Elnézést, a hölggyel beszélek!”

David Rudisha pedig nem csak lenyűgöző, ahogy fut, de egy kedves csöndes és mély érzésű ember benyomását keltette, miközben megválaszolta a média munkatársainak kérdéseit.

Allyson Felix (balra) milliméterekkel marad le a bevetődő Shaunae Miller (középen) mögött- Fotó: EPA/BERND THISSEN

Természetesen van, aki csalódottan vagy kevésbé boldogan érkezik meg a mikrofonok sora elé. A négyszeres olimpiai bajnok Allyson Felix is nyilatkozott, aki a bevetődő Shaunae Miller mögött ezüstérmes lett a női 400 méter döntőjében.

„Olyan méltósággal viselte mindezt (a kamerák előtt biztosan), ahogy azt kevesen képesek. Az arany elvesztése ellenére is rendelkezésre állt, válaszolt, majd félmosollyal a szája sarkában továbbállt.”

A végén Kriszta megosztotta még a személyes kedvencét is velünk:

„ A legkedvesebb azért mégis csak Joe Kovacs, a magyar felmenőkkel rendelkező súlylökő, aki ugyan nem beszél már magyarul, de ahogy azt velünk is megosztotta, a legfontosabb magyar szót ismeri: „Egészségedre!”

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni