Erdélyi Balázs: "Leginkább Benedek Tibiért, a stábért, és azokért az emberekért küzdünk, akik a mai napig szurkolnak nekünk"

mvlsz.hu
A magyar vízilabda-válogatott 13:4-re legyőzte Brazíliát és készülhet Görögország ellen. Az ötödik hely sorsa szombaton dől el, a mérkőzés magyar idő szerint 16:30-tól kerül megrendezésre.

Erdélyi Balázs a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) honlapján elmondta mi hajtja a csapatot, miért, kikért küzdenek: „leginkább Benedek Tibiért, a stábért, és azokért az emberekért, akik a mai napig szurkolnak nekünk.” Ezzel az egy mondattal röviden össze is foglalta az egriek szélsője a lényeget és még hozzátette: „erre a két meccsre össze kell magunkat szedni, ha már ide kerültünk, akkor itt kell kihozni a maximumot. Kötelező győzelem kellett, hogy legyen ez a mérkőzés.”

A magyar válogatott a hozzá méltó, a hazai vízilabdára jellemző klasszis megoldások sorát bemutatva felőrölte a brazil válogatottat, akik képtelenek voltak tartani a magyarok által diktált ritmust.

Benedek Tibor szövetségi kapitány is nyilatkozott a mérkőzést követően: „kötelező győzelem volt, ez mindenkinek tudnia kell. Örülök, ha értem is harcolnak, de magukért ugyanúgy harcolniuk kell. Már a negyeddöntő után mindent meg is tettek, hogy a legjobb állapotban legyenek a brazilok ellen. És ezt újra meg kell ismételni, mert ez volt a könnyebb része, a szombati valamivel nehezebb lesz. Most az a dolgunk, hogy ezekre a meccsekre a legjobbak legyünk.”

A kapitány az mvlsz.hu-nak arra kérdésre, hogy miről diskurált olyan hevesen a játékvezetővel, a következő választ adta: „nagyon buta dolgokról, mert hoztak egy szabályt, hogy nem lehet végiggyalogolni a cseréknek a parton, és úgy látom, ez most nekik a legfontosabb…” 

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni