Olimpiai negyedik a női pólóválogatott

M4 Sport/MTI
A magyar csapat ötméteresekkel 19-18-ra kikapott az orosztól a riói olimpia pénteki helyosztóján. A női vízilabdázók sorozatban a harmadik játékokon maradtak le az éremről. A rendes játékidő után 12-12 volt az állás.

A magyar válogatott a legutóbbi két olimpián az ausztrálokkal játszotta a bronzmérkőzést, de mivel most Rióban a negyeddöntőben ötméteresekkel legyőzte mumusát, az orosz csapat ellen szerezhette meg története első ötkarikás medálját. Óriási lehetőség előtt állt az együttes, hiszen az éremszerzéshez azt az együttest kellett legyőznie, amely a legutóbbi, 2015-ös kazanyi világbajnokságon hazai környezetben csak a nyolcadik, az idei belgrádi Európa-bajnokságon – amelyet Bíró Attila együttese nyert meg – pedig a hatodik lett.

A találkozó – melyet Orbán Viktor miniszterelnök a helyszínen tekintett meg – egy villámgyorsan értékesített orosz emberelőnnyel kezdődött, de a 150. válogatott mérkőzésén vízbe ugró Antal Dóra nem sokkal később egyenlített. A csapatkapitány Keszthelyi Rita emberelőnyös találatával már a magyarok vezettek, az oroszok azonban második fórjukat is értékesítették. Egy jól eltalált távoli lövéssel újra a rivális került előnybe, a túloldalon pedig Bujka Barbara centerből húzott a hálóba (3-3).

A második nyolc perc is emberelőnyös orosz góllal indult, de Kisteleki Hanna, ugyancsak fórból, gyorsan válaszolt. A magyar csapat Bujka révén jutott előnyhöz, az egész olimpián kiválóan teljesítő klasszis centerpozícióból gyönyörűen csavart a hálóba. Egy elkapkodott magyar emberelőnyt követően szinte magától értetődően jött az orosz egyenlítés, majd egy megúszás után újra a rivális vezetett. Az egyenlítés Szűcs Gabriella révén érkezett, de Nagyezsda Glizina egymást követő harmadik találata megint csak orosz vezetést eredményezett (7-6). Bő egy perccel a játékrész vége előtt emberelőnybe került a magyar csapat, de a játékvezetők pillanatok múlva kontrát ítéltek.
A harmadik felvonás kihagyott orosz emberelőnnyel indult, a másik oldalon viszont ötmétereshez jutott a magyar csapat, Bujka pedig nem hibázott. Az oroszok egy újabb jól megjátszott fór végén kerültek előnybe, az egyenlítés azonban gyorsan jött Illés Anna találatának köszönhetően. A magyar védekezés kezdett összeállni, fél perccel a negyed vége előtt pedig kettős emberelőnybe került a válogatott, s Antal jóvoltából ki is használta, azaz minimális előnnyel kanyarodhatott az olimpia zárófelvonására (8-9).

Az oroszok rögtön a ráúszás után előnyt kaptak és éltek is a lehetőséggel, de a túloldalon sem maradt néma a síp, s ezúttal is Illés volt a befejező ember. Az oroszok mintha kissé elfáradtak volna, Czigány Dóra pedig hatalmas góllal, a találkozó során először kettőre növelte a magyar előnyt. Hátul továbbra is stabil volt a magyar válogatott, emberhátrányban a harmadik olimpiáján szereplő Takács Orsolya blokkolt remekül. A rivális gólcsendje végül a szerencsének köszönhetően tört meg, hiszen a kapufáról kipattanó labda éppen az egyetlen, még a kapu előtt tartózkodó orosz elé pattant. A kétgólos különbség visszaállítása helyett – Keszthelyi a felső lécre pattintott – jött az orosz egyenlítés, Glizina ötödször volt eredményes. Bő egy perccel a vége előtt ötméterest kapott a magyar csapat, Keszthelyi keze nem remegett meg. Az oroszok a túloldalon nem jutottak igazi lehetőségig, egy gyenge ejtési kísérlet a lécen csattant. A magyarok végigtámadták az időt, az oroszoknak 15 másodpercük maradt, 6-tal a vége előtt emberelőnybe kerültek, a végső dudaszó pillanatában pedig Anasztaszija Szimjanovics egyenlített (12-12).

 

Akárcsak az ausztrálok ellen, jöhettek az ötméteresek. Bíró Attila kapuscserére szánta el magát, Kasó Orsolyát Gangl Edina váltotta. Boriszova kezdett, nagy erővel pattintott a kapu bal oldalába, Bujka hasonlóan cselekedett. Liszunova is a kapu bal oldalát lőtte ki, Kisteleki a jobbat. Karimova könnyedén helyezett balra, Keszthelyi nagy erővel pattintott a léc alá. Prokofjeva cselesen már a vízről lőtt a hálóba, Czigány pedig erőből oldotta meg a feladatot. Az ötgólos Glizina keze nem remegett meg, ahogyan Antalé sem. Újra Boriszova következett, s ezúttal is elképesztően magabiztos volt, de Bujka is bizonyította, hogy kötélből vannak az idegei. Liszunova a kapu jobb oldalába lőtt, Kisteleki viszont hibázott, ezzel eldőlt a mérkőzés.

Női vízilabdatorna, bronzmérkőzés:

Oroszország-Magyarország 19-18 (3-3, 4-3, 1-3, 4-3, 7-6) – ötméteresekkel
Olimpiai Uszoda, 3500 néző, Vezette: Dutilh-Dumas (holland), Gomez (olasz)
Gólszerzők: Glizina 5, Liszunova 2, Tyimofejeva, Prokofjeva, Karimova, Grinyeva, Szimjanovics 1-1, illetve Bujka 3, Antal, Keszthelyi, Illés 2-2, Kisteleki, Szűcs, Czigány 1-1
Emberelőny/gól: 11/5, illetve 13/4

Oroszország: Karnauh – Glizina, Prokofjeva, Gorbunova, Tyimofejeva, Szoboljeva, Ivanova – cserék: Karimova, Boriszova, Liszunova, Szimjanovics, Ivanova, Grinyeva

Magyarország: Kasó – Antal, Kisteleki H., Szücs, Keszthelyi, Bujka, Garda – cserék: Illés, Czigány, Takács, Tóth I., Csabai, Gangl

a 7. helyért:
Kína-Brazília 10-5 (2-2, 2-0, 2-0, 4-3)
később:
az 5. helyért:
Ausztrália-Spanyolország 19.10
döntő:
Egyesült Államok-Olaszország 20.30

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="582886"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Olimpiai negyedik a női vízilabda-válogatott
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2016/08/D__YT201608190211-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni