Kortalan bajnok

MTI
Nick Skelton hetedik olimpiáján a brit díjugratás első aranyérmét nyerte egyéniben. Győzelmével ő lett a vasárnap záruló riói játékok és a brit küldöttség 1908 óta legidősebb érmese.

Az 58 éves sportoló másfél éves kora óta lovagol, az utóbbi években azonban sérülések hátráltatták: csípőprotézissel versenyez – nyeregbe is csak fellépőről tud szállni -, volt már nyaktörése, válltörése, térdét kétszer műtötték. Big Star nevű 13 éves lova is két lábsérülésen van túl a 2012-es londoni olimpia óta, amelyen csapatban lettek elsők.

A díjugrató a lovának ajánlotta aranyérmét. „Ő a valaha volt legjobb lovam. Nem vonulok vissza, de csak Big Start fogom lovagolni. Amikor számára vége, akkor hagyom abba én is” – mondta a The Daily Telegraph című lapnak.

Skelton fia a Twitter közösségi portálon fotót tett közzé apjáról, alá pedig azt írta: „Talán tévedek, de szerintem így néz ki egy igazi hős” – idézték az újságok.

Nagy ünneplésben részesültek a női gyeplabdások is, akik szintén az első aranyukat szerezték. Külön kiemelte a sajtó Kate Richardson-Walsh csapatkapitányt és házastársát, Helent, akik első meleg házaspárként lettek aranyérmesek. A tudósítások szerint ráadásul az 1900-as párizsi olimpia óta nem fordult elő, hogy házas- és csapattársak együtt lettek elsők. A brit válogatott a címvédő hollandokat győzte le a pénteki döntőben.

A brit sportolók szombat délutánig 25 arany-, 22 ezüst- és 14 bronzérmet szereztek, és az előzetes várakozásokat felülmúló teljesítményükkel az Egyesült Államok mögött a második helyen állnak az éremtáblázaton.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni

Kapcsolódó tartalom

Lovassportok
Samba de JaneiLó