Sorozatban harmadszor, összességében 15. alkalommal az Egyesült Államok csapata nyerte az olimpiai férfi kosárlabdatornát. Az észak-amerikai profi bajnokság (NBA) sztárjaival felálló tengerentúliak a riói játékok zárónapjának fináléjában 96-66-ra győzték le a szerb csapatot. Az NBA-játékosok az 1992-es barcelonai olimpiai óta szerepelnek az ötkarikás játékokon, azóta csak egyszer, 2004-ben Athénban nem az amerikaiak nyertek.

Az első negyedben szinte végig a szerbek vezettek, az amerikaiak pocsékul dobtak. A játékrész végén ugyanakkor Kevin Durant hárompontosának köszönhetően már az amerikaiaknál volt az előny. A második felvonás elején újra Durant volt a főszereplő, sorozatban két hárompontost értékesített, majd egy labdaszerzés után volt eredményes, csapata pedig egy szemvillanás alatt tetemes előnyre tett szert. Az amerikai triplázók beindultak, Klay Thompsonnak és Durantnek – akik a következő szezonban már csapattársak lesznek a Golden State Warriorsnál – köszönhetően három és fél perccel a nagyszünet előtt már húsz pont volt a különbség. Durant végül 24 ponttal zárta az első félidőt.

A rendkívül magabiztos amerikai együttes fokozatosan növelte előnyét, az NBA-klasszisok kedvükre szerezték a kosarakat.
A zárónegyedben az amerikaiak már szórakozhattak, egyik csapat sem vette már túlságosan az összecsapást, végül a címvédő kerek harminc ponttal diadalmaskodott.

Férfi kosárlabdatorna, döntő:
Egyesült Államok-Szerbia 96-66 (19-15, 33-14, 27-14, 17-23)
A meccs összefoglalójáért kattintson a lejátszóra!
A férfi kosárlabdatorna végeredménye, olimpia bajnok:
Egyesült Államok (Jimmy Butler, Kevin Durant, DeAndre Jordan, Kyle Lowry, Harrison Barnes, DeMar DeRozan, Kyrie Irving, Klay
Thompson, DeMarcus Cousins, Paul George, Draymond Green, Carmelo Anthony)
2. Szerbia
3. Spanyolország
4. Ausztrália
5. Horvátország
6. Franciaország
7. Litvánia
8. Argentína
9. Brazília
10. Venezuela
11. Nigéria
12. Kína