Hajdú B. István einstandolta Berkesi Judit szemüvegét

m4sport
A vízilabdás helyszínről tudósító Hajdú B. István és Berkesi Judit kissé keserű szájízzel, de Hajdú B. István régi vágyát valóra váltva értékelte a riói olimpiát.

A magyar női vízilabda-válogatott zsinórban harmadik olimpiáján lett negyedik, azaz veszítette el a bronzmeccset, a férfiak pedig úgy lettek ötödikek, hogy a mezőnyben egyedüliként maradtak veretlenek, mindössze a montenegróiak elleni büntetőpárbajt veszítették el.

„Mindhárom alkalommal ott voltam az uszodában, nem egy felemelő élmény közvetíteni ezt – mondta Hajdú B. István. De az olimpia arról is szól, hogy élménykekkel leszel gazdagabb. A csalódás mindenkiben nagyon nagy, ilyenkor mindenki a lelkében egy picit megtörik, a játékos nyilván jobban, mint a kommentátor vagy az interjúkészítő, akinek okos és frappáns kérdéseket kellene síró sportolóknak feltenni. De az egész olimpiának valahol ez a lényege, hogy az egyik helyszínen az egyik pillanatban még zokogsz, és lehet, hogy másfél-két óra múlva egy másik helyszínen olyan öröm ér, amire nem is számítottál.”

Berkesi Judit várakozásait abszolút igazolta az olimpia. „Itt lenni, kiélezett mérkőzést a helyszínen látni, akár síró, akár örömkönnyekkel küszködő arcokat, nekem megtiszteltetés. Nekem nagy öröm volt, hogy itt voltam és nekem mondták el.”

Az interjú végén Hajdú B. István saját bevallása szerint régi vágyát teljesítette, és felvette Berkesi Judit szemüvegét. A videóból kiderül, hogyan összegezte tapasztalatait a kísérlet után.

Az úszó- és kajak-kenu-versenyekről közvetítő Knézy Jenő nem meglepő módon a háromszoros arany- és egyszeres ezüstérmes Hosszú Katinkát és a szintén háromszor a dobogó legfelső fokára álló Kozák Danutát emelte ki az elmúlt bő két hétből.

„Amit Katinka úszott, az fenomenális volt, az ember borzongva tud rá visszagondolni, hogy mennyivel verte a világot. Hogy ő honnan hova jutott el, az nekem személyesen is nagyon sokat jelentett. Kozák Danuta pedig, aki kiérkezett ide, aki beteg lett, aki nem aludt előtte gyakorlatilag 24 órát. Az én szememben ők az igazi sportemberek, és ők azok, akik valami pluszt tudnak hozzáadni és ettől lesznek olimpiai bajnokok.” Knézy Jenő hozzátette, szerinte a káosz az olimpiák legnagyobb hátulütője.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Atlétika

8 esemény

Online stream

01:30

Női magasugrás

Online stream #06

01:55

Férfi gerelyhajítás

Online stream #05

02:00

Férfi 1500 m

Online stream #05

02:15

Női 800 m

Online stream #05

02:30

Férfi 5000 m

Online stream #05

03:00

Női 4 x 400 m váltó

Online stream #05

03:35

Férfi 4 x 400 m váltó

Online stream #01

14:30

Férfi maraton

Online stream #01

Birkózás

74 esemény

Online stream

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

13:30

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

14:10

Férfi szabadfogás 65 kg

14:10

Férfi szabadfogás 97 kg

14:10

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

14:34

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:34

Férfi szabadfogás 65 kg

14:42

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:42

Férfi szabadfogás 65 kg

14:50

Férfi szabadfogás 97 kg

14:50

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:58

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:58

Férfi szabadfogás 97 kg

15:06

Férfi szabadfogás 65 kg

15:06

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

15:14

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

15:14

Férfi szabadfogás 97 kg

17:45

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

17:46

Férfi szabadfogás 65 kg

17:47

Férfi szabadfogás 97 kg

17:53

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:01

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

18:09

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

18:17

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:25

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:45

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:00

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:15

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:45

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

20:00

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

20:15

Férfi szabadfogás 97 kg

Kézilabda

2 esemény

Online stream

15:30

Lengyelország - Németország (Férfiak)

Online stream #07

19:00

Dánia - Franciaország (Férfiak)

Online stream #03

Kosárlabda

2 esemény

Online stream

16:30

Ausztrália - Spanyolország (Férfiak)

Online stream #02

20:45

Szerbia - Amerikai Egyesült Államok (Férfiak)

Online stream #02

Mountain bike

1 esemény

17:30

Férfi Cross-country

Online stream #06

Ökölvívás

4 esemény

Online stream

19:00

Női középsúly (69-75kg)

Online stream #04

19:17

Férfi Fly (52kg)

Online stream #04

20:12

Férfi kisváltósúly (64 kg)

Online stream #04

20:30

Férfi szuper (91 kg)

Online stream #04

16:00

Csoport All-Around

Online stream #03

16:50

Csoport All-Around

Online stream #03

Röplabda

3 esemény

Online stream

03:15

Kína - Szerbia (Nők)

Online stream #03

14:30

Amerikai Egyesült Államok - Oroszország (Férfiak)

Online stream #04

18:15

Olaszország - Brazília (Férfiak)

Online stream #01

Taekwondo

10 esemény

01:00

Női +67 kg

Online stream #02

01:15

Férfi 80 kg

Online stream #02

01:30

Női +67 kg

Online stream #02

01:45

Férfi 80 kg

Online stream #02

02:00

Női +67 kg

Online stream #02

02:15

Férfi 80 kg

Online stream #02

02:30

Női +67 kg

Online stream #02

02:45

Férfi 80 kg

Online stream #02

03:00

Női +67 kg

Online stream #02

03:15

Férfi 80 kg

Online stream #02

Kapcsolódó tartalom