A világ- és Európa-bajnok vívónál előbb-utóbb olyan helyre kerülnek az érmek, ahol mindenki láthatja. De hol is van az?
Mint azt megírtuk, a párbajtőröző a riói magyar küldöttség legidősebb olimpikonja volt, az 1996-os olimpián már bronzérmet szerzett egyéniben. Imre Géza helye azóta az olimpiákon állandó, de mi változott?
Egy olyan nyitott kérdés van Imre Géza életében, amelyben övé ugyan a döntő szó, de több szempontot is figyelembe kell vennie. Felesége, Kökény Beatrix, olimpiai ezüstérmes kézilabdázó és két gyermekük mellett a tanítványok – igen, már edzősködik is -, valamint a jövőt illető sportági tervek is befolyásolják Imre döntését a visszavonulásának időpontjáról. A folytatás mellett az elképesztő forma szól csupán, vagy van ott még más is?
A nagy tekintélyű edző, Kulcsár Győző kritikával illette Imre Géza edzőjét az elveszített döntő után. Kíváncsiak voltunk, vajon Imre Géza egyetért Szász Emese mesterével?
Üde színfolt a magyar sportolók között a kitűnő vívó, ugyanis az olimpián is láthattuk, mindig készségesen áll a média képviselőinek rendelkezésére, a fájdalmas egyéni finálé és a diadalmas elődöntő után is egyből nyilatkozott. Ez a személyiségéből fakad vajon, vagy ennél többről van szó?
A párbajtőröző a riói olimpián arra is szakított időt, hogy társainak drukkoljon. A női vízilabdázók negyeddöntője is nagyon tetszett neki, de kitalálják, kire mondta azt, hogy élmény volt neki drukkolni?