Emlékszünk arra, amikor 1995-ben a Ferencváros bajnokcsapatként az utolsó percekben a Stadler mezében volt kénytelen befejezni a meccset? Akkor a vendégszurkolók a bajnoki cím ünneplését kicsit előrébb hozták, nem tudták megvárni a találkozó végét, így előbb tudtak ereklyékhez jutni, berohantak és leszedték a játékosokról a mezeiket. A vendégcsapat játékosai a hátralévő időre a Stadler vendégszerelésében jöttek vissza a gyepre.
Vasárnap valami hasonló történt, ezúttal Soroksáron, csak annyi különbséggel, hogy most nem a szurkolók szedték le a focistákról a mezeket, hanem talán a szertárosok, hiszen otthon felejtették a felszerelést. A Soroksár hivatalos weboldalán a közvetítés így indul:
“Elkezdődött a mérkőzés, mi a szokásos sárga-feketében, a vendégek pedig tiszta fehér szerelésben léptek pályára. A szurkolók először azt hitték, káprázik a szemük, hiszen a szegedieken is soroksári feliratú mez feszült. A magyarázat rendkívül egyszerű, a vendégek otthon felejtették szerelésüket és így kölcsön mezben és nadrágban voltak kénytelenek pályára lépni.”
A mérkőzést a hazaiak nyerték 1-0-ra.