Elköszönt itthon, férjhez ment az amerikai Rami Zurhoz és az Egyesült Államok színeiben kezdett el kajakozni hét évvel ezelőtt Fazekas Krisztina. Az akkor húszas évei vége felé járó klasszis talán maga sem hitt benne, hogy egyszer kétszeres olimpia bajnok lesz belőle. Aztán Krisztával négy éve nagyot fordult a világ, hazajött és beült leghátra a Londonban aranyérmet szerző női négyesbe, majd idén Rióban újra a legjobb volt az egységgel.
A kvartett nagyon könnyen jutott tovább a döntőbe, az előfutamban leiskolázták a mezőnyt és óriási fölénnyel kvalifikáltál magukat a fináléba. Ott aztán már nem volt ilyen egyszerű dolga a magyar csapatnak, hiszen a nagy rivális németekkel fej-fej mellett haladt az egység, 200 méterig. Akkor a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Kriasztina begyújtotta a rakétákat és méterekkel előzte meg az üldözőket.
„Közvetlenül a verseny előtt magabiztosak voltunk, mert nagyon megbíztunk egymásban. Természetesen az óriási önbizalmat adott Taminak és nekem, hogy láttuk a párost és Danát is egyesben, látszott, hogy nagyon jó formában vannak Szabó Gabival” – fejtegette a simának mondható győzelem okát, Fazekas-Zur. A négyes a londoni győzelem után nagyobb teherrel szálltak vízre, hiszen címvédőként versenyeztek Brazíliában.
„Most sokkal jobban izgultam, mint London előtt. Akkor még nem nyomott bennünket ennyire az esélyesség terhe, most viszont tényleg éreztem, hogy nekünk áll a zászló és nyernünk kell. Azt hiszem, hogy jól megoldottuk.”

A londoni diadal után fenekestől felfordult az élete, és mivel két éve világra hozta gyermekét, nem könyvelhette el előre a győzelmet: „Nekem nagyon érdekes volt ez a négy év, egyrészt gyorsan eltelt, olyan mintha tegnap lett volna a londoni olimpia, másrészt megszületett két éve a kisfiam, ő pedig felbolygatta rendesen az életet, természetesen a jó irányba. Viszont a szülésből visszajönni azért elég nehéz volt és nem lehettünk abban biztosak, hogy sikerülni fog. De szerencsére Ramival, aki a férjem és az edzőm egy személyben, ezt is megoldottuk.”
Természetesen már sokat gondol a jövőre, hiszen négy év múlva Tokióban is a szám legnagyobb esélyeseként lenne ott a magyar négyes, azonban kora miatt, már nem biztos benne, hogy ott lesz Japánban.
„Őszinte leszek, egyelőre fogalmam sincs. Érzem, hogy a korom miatt már nem annyira tervezhetek előre a kajakban, úgyhogy mindenképpen le fogok ülni a férjemmel és megbeszéljük, hogy mit szeretnénk. Az biztos, hogy nem menekülök el ebből a világból. Ez az aranyérem nagyon pozitív löketet adott és még mindig imádok kajakozni, de 36 éves vagyok, ezért át kell gondolnom, hogy hogyan tovább.”