Méltósága után a szponzorait is elveszíti Lochte

mti
Már több mint egymillió dollárt vesztett a riói olimpián botrányba keveredett Ryan Lochte amerikai úszó, mivel egy sportruházatgyártó cég után további három szponzora hátrált ki mögüle.
 

A Ralph Lauren ruházati konszern, az Airweave matracgyártó és a Syneron-Candela kozmetikumgyártó is bejelentette, hogy szerződést bont a 32 éves sportolóval.

Előzőleg a Speedo sportruházatgyártó cég közölte, hogy nem tudja elnézni Lochte ötkarikás játékokon mutatott viselkedését. A vállalat hétfői bejelentése szerint a hatszoros olimpiai bajnok támogatásából 50 ezer dollárt (kb. 13,8 millió forint) egy brazil gyerekeket segítő szervezetnek juttat el.

Lochte a múlt héten azt állította, hogy három társával együtt fegyverrel kirabolták őket Rióban, majd videofelvételek alapján kiderült, valójában ők randalíroztak és rongáltak meg egy benzinkutat. Az úszó bocsánatot kért a viselkedéséért.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21