Musorujsag
Élő Eredmények

Tisza Tibor a másodosztályban folytatja

Tisza Tibor a másodosztályban folytatja

dvsc.hu
A Merkantil Bank Liga újonca, a Nyíregyháza Spartacus leigazolta a DVSC támadóját, Tisza Tibort.

Nevelőegyesületébe 2014 februárjában visszatérő Tisza 60 első osztályú meccsen 14-szer volt eredményes a Lokiban, idén eddig csak eltiltás miatt hagyott ki bajnoki összecsapást és négy Európa Liga-selejtezőn négyszer talált be, ezért is meglepő kissé a váltás.

Bár a legutóbbi fordulóban a Videotontól elszenvedett kiütéses vereség után után Leonel Pontes vezetőedző megjegyezte, hogy inkább dolgozik fiatalokkal, mint olyanokkal, akik nem szeretnének a DVSC-ben játszani.

A novemberben 32. életévét betöltő támadó Máté Péter után a második debreceni a nyári átigazolási szezonban, aki a Mátyus János által irányított, az NB III. Keleti csoportjából feljutó Nyíregyházában folytatja.

A DVSC honlapjának információi alapján további távozókra is lehet számítani, ugyanakkor az augusztus 31-ig tartó átigazolási szezonban a a szakmai stáb és a vezetőség 4-5 játékossal erősítené meg a keretet.

 

Borítókép: Tisza Tibor ezentúl Nyíregyházi szurkolók szívét dobogtathatja meg - MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

További tartalmak

Kapcsolódó hírek