Musorujsag
Élő Eredmények

A brazil kormány kisegíti a bajba került paralimpiai játékokat

MTI
Az ideiglenes brazil kormány annak ellenére beszáll a paralimpia költségvetésébe, hogy egy bírósági döntés szerint nem költhetne több közpénzt az eseményre.

Michel Temer ideiglenes államfő szerint 100 millió reált (kb. 8,5 milliárd forint) lehet elkülöníteni a szeptember 7-től 18-ig tartó versenyekre.

A szervezőbizottság azért kért segítséget a kormánytól, mert eddig a paralimpiai jegyek mindössze 17 százalékát értékesítették, és szponzorból is kevesebb érkezett a vártnál. A szervezők összesen 400 millió reálra (kb. 34,2 milliárd forint) tartanak igényt, s ebből Rio városától 150 millió reálra számítanak. Eduardo Paes polgármester szerint szükség van állami forrásokra is, mert ez szerepel a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) kötött szerződésben.

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) pénteken jelentette be, hogy bár csökkentik a költségvetést, de a tervek szerint mind a 22 sportágban megrendezik a riói versenyeket. Csökkentik a személyzet és az önkéntesek létszámát, a közlekedésre fordítandó összeget, és bezárnak néhány médiaközpontot is a helyszíneken.

A paralimpián 40 fős magyar csapat indul.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Újabb magyar kvótákat jelenthet az orosz paralimpikonok kizárása
Nem indulhatnak a szeptemberi, riói paralimpián az orosz sportolók. Orosz részről politikai jellegű, igazságtalan lépésnek nevezték a határozatot. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) már hetek óta készül a lehetőségre - derül ki a szervezet közleményéből.
Sportok
Parasportolóink is riói lázban égnek már
Összesen 82 fős magyar delegáció utazik Brazíliába, a szeptember 7-én kezdődő Rio de Janeiró-i paralimpiára. A 40 tagú sportolói csapatot az edzők, az orvosi stáb és a csapatiroda munkatársai kísérik.
Sportok