Az olimpiai bajnok tornász kritizálta a NOB elnökét

MTI
Az orosz doppingügy kezelése miatt Fabian Hambüchen, a nyújtó német aranyérmese élesen bírálta honfitársát, Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét a riói olimpia után.

“Nem vagyok ennek a híve, de ha nem voltak megbízhatóak az orosz doppingtesztek, akkor mindenkit ki kellett volna zárni. Az asztalra kell csapni, ez máshogy nem működik” – mondta a tornász a Stern német magazinnak. A 28 éves sportoló személyesen Bachot is kritizálta az ügyben. “Ez a doppingbotrány bizony brutális, és szerintem az elnök nem volt erélyes” – tette hozzá.

Hambüchen szerint az egész botrány leleplezésében közreműködő orosz Julija Sztyepanovának indulnia kellett volna Rióban: “Sztyepanova volt az egyetlen, aki az ügyben etikusan viselkedett. Az, hogy nem indulhatott, nagyon rossz üzenet mindenkinek, aki hasonló dolgokról szerez tudomást, és kiteregetné a szennyest” – mondta a tornász.

A 31 éves atléta férjével együtt 2014-ben robbantotta ki az Oroszországban zajló szisztematikus doppingolással kapcsolatos botrányt, melynek nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség július elején kitiltotta az orosz versenyzőket az olimpiáról, a CAS pedig később elutasította a 68 érintett fellebbezését. Sztyepanova nem is fellebbezett a CAS-nál a NOB indulást tiltó döntése ellen. A NOB szívesen látta volna nézőként a játékokon, de azt a meghívást nem fogadta el.

 

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21