A görög olimpikon nem kapott meghívót az ünnepségre

MTI
A sportlövő Anna Korakaki volt a legeredményesebb görög sportoló a riói játékokon, mégsem kapott meghívást az olimpikonok állami köszöntésére.

A 19 éves lövő sportpisztolyban arany-, a 10 méteres légpisztolyos versenyben pedig bronzérmet szerzett Rióban, de elfelejtették meghívni a kormány által szervezett csütörtöki ünnepségre.

Az olimpikonok szerdán délután kaptak meghívást az eseményre, ahol a görög államfő, Prokopisz Pavlopulosz köszöntötte őket.

“Nem tudom, mit mondjak, csalódott vagyok. Rengeteg emberrel volt nézeteltérésem a közelmúltban, és nyilvánvaló, hogy most megfizetünk érte” – közölte Korakaki édesapja, egyben edzője, Tasosz Korakakisz a gazzetta.gr sportoldalnak.
“Újságíróktól szereztem tudomást az ünnepségről. Megkerestem az olimpiai bizottság elnökét, Spirosz Kapralosz urat, akiről bizton állítom, hogy nem tehető felelőssé a történtekért. Ugyanakkor erre nincs mentség” – tette hozzá.
“Tudták, hogy Anna nincs az országban ezekben a napokban, és kértük őket, hogy előre szóljanak az ünnepségről, hogy tudjunk tervezni” – mondta Korakakisz, akinek lánya Franciaországban nyaral.

A Görög Olimpiai Bizottság szóvivője cáfolta azokat a helyi sajtóértesüléseket, miszerint a sportolót szándékosan nem hívták meg a köszöntésre. Hozzátette, többen nem tudtak részt venni az eseményen, így egy másik ünnepséget is terveznek, ahol az egész riói csapat ott lehet.
Görögország három arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szerzett az olimpián.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni