A vívószövetség elnöke nem edzői hibának tartja Imre Géza vereségét

MTI/Kossuth rádió
Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.
 

Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár Győző augusztus 11-én a Kossuth Rádióban komoly vezetői hibának nevezte, hogy a tapasztalt sportoló 14-10-es vezetés után 15-14-re elveszítette a dél-koreai Park Szang Joung elleni finálét. Véleményét azzal indokolta, hogy az asszó hajrájában senki nem igyekezett kizökkenteni Imre Gézát és riválisát, amikor az ázsiai elkezdett felzárkózni.

„A lelátóról, a VIP-páholyból, illetve a televízión keresztül a hangzavar miatt nem lehet hallani, hogy az edző milyen utasításokat ad a pást mellett. Azonban aki figyelt, láthatta, hogy Imre Géza hátranézett, és jelezte, hogy tudja, mit csinál” – nyilatkozta Csampa Zsolt ugyancsak a Kossuth Rádióban.

A szövetség elnöke részletesen kifejtette, hogy Dancsházy-Nagy Tamás edző háromszor is elmondta Imrének, álljon meg, kösse meg a cipőfűzőjét, kérjen videóvisszajátszást, de ő nem olyan típusú vívó, aki ilyen szituációban meg tud állni.

„Ha a fejébe vesz valamit, végre akarja hajtani a feladatot. Nem az a rafinált vívó, aki megáll és színészkedik. Korrekten végig akart vinni valamit, mindháromszor hátranézett és intett, így jelezte: nyugalom, tudom, mit akarok csinálni.”

Csampa hozzátette: bár kvóta hiányában tízből négy versenyszámban nem tudtak elindulni, büszke a magyar vívóválogatott riói eredményére. „Sokan leírták a magyar vívást, de mi a média kizárásával, szépen-csendben készültünk, a megadott programokat pedig az edzők kérésének megfelelően teljesíteni tudtuk.”

Megerősítette korábbi nyilatkozatát, miszerint számított ilyen jó szereplésre, mivel tíz remek, felkészült versenyző alkotta a csapatot. „A médiában csak egy érmet jósoltak a magyar vívócsapatnak, de ezen csak mosolyogtunk.”

A sportvezető elárulta, hogy már az olimpia előtt elküldték a jelentkezésüket a nemzetközi szövetségnek a 2019-es világbajnokság megrendezésére, a pályázati anyagot pedig októberig kell elkészíteniük.

Borítókép: Imre Géza (j) és edzője, Dancsházy-Nagy Tamás, miután kikapott a dél-koreai Park Szang Jungtól a riói nyári olimpia férfi párbajtőrözők egyéni versenyének döntőjében - MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Atlétika

8 esemény

Online stream

01:30

Női magasugrás

Online stream #06

01:55

Férfi gerelyhajítás

Online stream #05

02:00

Férfi 1500 m

Online stream #05

02:15

Női 800 m

Online stream #05

02:30

Férfi 5000 m

Online stream #05

03:00

Női 4 x 400 m váltó

Online stream #05

03:35

Férfi 4 x 400 m váltó

Online stream #01

14:30

Férfi maraton

Online stream #01

Birkózás

74 esemény

Online stream

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

13:30

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

14:10

Férfi szabadfogás 65 kg

14:10

Férfi szabadfogás 97 kg

14:10

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

14:34

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:34

Férfi szabadfogás 65 kg

14:42

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:42

Férfi szabadfogás 65 kg

14:50

Férfi szabadfogás 97 kg

14:50

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:58

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:58

Férfi szabadfogás 97 kg

15:06

Férfi szabadfogás 65 kg

15:06

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

15:14

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

15:14

Férfi szabadfogás 97 kg

17:45

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

17:46

Férfi szabadfogás 65 kg

17:47

Férfi szabadfogás 97 kg

17:53

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:01

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

18:09

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

18:17

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:25

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:45

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:00

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:15

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:45

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

20:00

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

20:15

Férfi szabadfogás 97 kg

Kézilabda

2 esemény

Online stream

15:30

Lengyelország - Németország (Férfiak)

Online stream #07

19:00

Dánia - Franciaország (Férfiak)

Online stream #03

Kosárlabda

2 esemény

Online stream

16:30

Ausztrália - Spanyolország (Férfiak)

Online stream #02

20:45

Szerbia - Amerikai Egyesült Államok (Férfiak)

Online stream #02

Mountain bike

1 esemény

17:30

Férfi Cross-country

Online stream #06

Ökölvívás

4 esemény

Online stream

19:00

Női középsúly (69-75kg)

Online stream #04

19:17

Férfi Fly (52kg)

Online stream #04

20:12

Férfi kisváltósúly (64 kg)

Online stream #04

20:30

Férfi szuper (91 kg)

Online stream #04

16:00

Csoport All-Around

Online stream #03

16:50

Csoport All-Around

Online stream #03

Röplabda

3 esemény

Online stream

03:15

Kína - Szerbia (Nők)

Online stream #03

14:30

Amerikai Egyesült Államok - Oroszország (Férfiak)

Online stream #04

18:15

Olaszország - Brazília (Férfiak)

Online stream #01

Taekwondo

10 esemény

01:00

Női +67 kg

Online stream #02

01:15

Férfi 80 kg

Online stream #02

01:30

Női +67 kg

Online stream #02

01:45

Férfi 80 kg

Online stream #02

02:00

Női +67 kg

Online stream #02

02:15

Férfi 80 kg

Online stream #02

02:30

Női +67 kg

Online stream #02

02:45

Férfi 80 kg

Online stream #02

03:00

Női +67 kg

Online stream #02

03:15

Férfi 80 kg

Online stream #02