Sike Andrásnak még mindig kinyílik a bicska a zsebében

m4sport.hu
A kötöttfogású birkózók szövetségi kapitánya még mindig fel van háborodva az olimpián tapasztalt bírói döntések miatt. Sike András úgy érzi, ha ha előre tudja, milyen bíráskodás lesz Rióban, másként készíti fel a versenyzőket.

„Ahogy múlnak a napok, enyhül a fájdalma az embernek, de visszanézve a képsorokat még mindig kinyílik a bicska a zsebemben” – nyilatkozta Sike András az M4 Sport Sport7fő című műsorában. Mint ismeretes, a brazíliai játékokon Bácsi Péter, Lőrincz Viktor és Lőrincz Tamás is vitatható körülmények között kapott ki, a kapitány első felindulásában gusztustalan csalássorozatként értékelte a bírói döntéseket.

A szöuli olimpia aranyérmese továbbra is meg van győződve arról, hogy a birkózásnak helye van az ötkarikás programban, de mindenképpen változásokra van szükség a sportágban. „Évek óta nem tudja megoldani a vezérkar, hogy valamilyen szinten érthetővé tegyük a közönség számára a szabályokat.”

A kapitány hozzátette, mostanában minden verseny úgy kezdődik, hogy eligazítást tartanak az edzőknek, hogy azon az eseményen mi fog számítani döntetlen esetén. „Egy időben az első akció, most az utolsó. Az intések közül a passzivitási vagy a szabálytalansági. Minden verseny úgy kezdődik, hogy hogyan értelmezzük a szabályokat. Mi, edzők, akik benne vagyunk.”

Sike András a helyzet érzékeltetésére elmondta, a Lőrincz Viktort legyőző német Denis Kudla úgy lett bronzérmes, hogy az egész olimpián egyetlen akciópontot sem csinált. „Minden mérkőzését 1-1-re nyerte úgy, hogy az utolsó intést az ellenfele kapta. Mivel az intésért pontot is adnak, övé volt az utolsó pont és így nyert meg három meccset.”

A tréner azt tapasztalta, hogy a bírók az olimpián a tusakodást, a lökdösődést díjazták. „Talán ha tudom, hogy milyen felfogásban bíráskodnak itt a bírók, akkor másképpen készítettem volna fel a versenyzőket. Hiszen például a Lőrincz Tomit és a Bácsi Petit egész évben arra készítettem, hogy a lenti emelésüket csinlálják meg. Több ezerszer ledobták azokat a lenti variációkat, és a Tomi esetében egyetlen lehetőséget sem kapott az olimpián arra, hogy a lenti munkáját tudja kamatoztatni. Az, hogy valaki majdnem guggolásban felmegy ellene, leviszi a súlypontját, betámasztja a fejét és tolja-túrja ki a szőnyegről, az nem birkózás. Ahelyett, hogy a bírók ezért megintették és leküldték volna térdelő helyzetbe, amit a Tomi ki tudott volna használni, végig a Tamást intették. Egyszer azért intették meg szabálytalanságért, mert a kezét odatette a nyakára. Hát könyörgöm, ez birkózás, megfogjuk a nyakát és a kezét!”

A kapitány ugyanakkor hozzátette, hogy nem csak a magyarokkal kapcsolatban voltak vitatható ítéletek. „Volt olyan olimpiai döntő, amit elég vitathatóan kapott meg annak a nemzetnek a versenyzője, amelynek a képviselője a szövetség elnöke.”

Sike András szerint a magyar birkózás nincs lemaradva a nemzetközi mezőnyhöz képest, hiszen a dobogó környékén végeztek a magyarok, a versenyzők pedig jól fel voltak készítve. „Most is meglehetett volna a két érem, csak hát a Viktor meccsén egyértelmű csalásról lehet beszélni, nem tudom szebb szóval kifejezni, és akkor már mindjárt megvan egy érem.” A kapitány hozzátette, kihirdetett mérkőzést nem lehet megóvni, és semmilyen jogorvoslati lehetőség nincs. A magyar szövetség ugyan tiltakozó levelet írt a nemzetközi szervezetnek, de ez már csak a jövőre nézve jelenthet valamit. „Vannak problémák, nagyon remélem, hogy jó irányba fognak történni intézkedések, és a következő versenyen már nem lesznek ilyen problémák.”

A tréner hozzátette, hogy a magyar birkózásnak jelenleg nincs képviselete a nemzetközi szövetség elnökségében. „A vezetőség most ezen dolgozik, hogy ez megváltozzon, és nagyon reméljük, a tokiói olimpián már lesz képviseletünk.”

A videóra kattintva az is kiderül, hogy a magyar birkózók miért vétózták meg, amikor Sike András egy-egy mérkőzésen videobírót kért.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni