Mélypont után nyert olimpiai ezüstöt Cseh László

m4sport.hu
Cseh László negyedik olimpiájáról is éremmel tért haza, igaz a hőn áhított legfényesebbet Rióban sem sikerült megszerezni. A magyar klasszis azonban nem szomorkodik, nagyon örül a holtversenyben megszerzett ezüstérmének. Az M1 Ma este című műsorában faggatta őt Kovács Dániel. Cseh László beszélt arról, hogy a legmélyebb pontról kellett felállnia, arról, hogy milyen érzésekkel hagyta ott Brazíliát és arról is, hogy vajon találkozhatunk-e vele Tokióban.

A magyar úszó fő száma a 200 méter pillangó volt, azonban mindössze a hetedik helyen sikerült célba érnie.

Ami csalódást okozott számomra az a 200 pillangó volt. Úgy érzem ott egy olyan időeredményre lettem volna képes az előzetes eredményeim alapján, ami akár a dobogó legfelső fokára is elég lehetett volna. Hiába voltam testileg a maximumon – tette még hozzá Cseh – fejben volt egy kis bizonytalanság.”
Úgy gondolja, hogy a döntőben nem tudta azt a könnyed úszást bemutatni, amit előtte, és egy kicsit feszültebb volt, mint kellett volna, így az utolsó 50 méterre teljesen elfáradt és nagy terhet tett magára azzal, hogy kimondta: aranyérmet akar nyerni.

Beszélt a visszatérő Michael Phelpsről, a holtversenyben megszerzett ezüstről és arról is, miért nem mert egyelőre Tokióig előre tekinteni, mi akadályozhatja abban, hogy ott legyen ötödik olimpiáján is.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21