Musorujsag
Élő Eredmények

Jöhetnek a londoni MLB-meccsek

mti
Hamarosan megállapodás születhet arról, hogy Londonban rendezzenek alapszakasz-mérkőzéseket az észak-amerikai profi baseball-ligában.

Az MLB már tavasszal szeretett volna megállapodni erről a brit főváros képviselőivel, ám akkor nem jutottak egyezségre a felek, az utóbbi időben viszont ismét megbeszéléseket folytatott egymással Sadiq Khan városvezető és Rob Manfred, az MLB első embere. A liga egyik szóvivője szerdán arról beszélt a BBC-nek, hogy „nagyon jó” tárgyalás zajlott, amelyen több téma is szóba került Khan és Manfred között, azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még nem született végleges döntés, így nem tudni, mikor és mely csapatok részvételével rendeznének találkozókat az angol fővárosban.

„Tárgyalunk az MLB-vel, és egyértelműen szeretnénk, hogy az MLB Londonba jöjjön” – nyilatkozta szerdán a londoni polgármester, aki a múlt héten a New York Mets-Minnesota Twins mérkőzésen az első dobást elvégezte. A politikus azt is elárulta, hogy a baseball-liga vezetői nagyon „izgatottak” a lehetőség miatt.

Az MLB ezzel csatlakozhat az NFL-hez és az NBA-hez, a tengerentúli amerikaifutball-liga és a kosárlabda-bajnokság ugyanis mostanra már szinte hagyományosan rendez alapszakasz-mérkőzéseket Londonban. Az NFL-ben 2007 óta játszanak legalább egy londoni meccset, míg az NBA-ben jövő januárban már a hetedik londoni találkozóra kerül sor.

További tartalmak