Musorujsag
Élő Eredmények

A ZTE nem adta meg magát Felcsúton

M4 Sport/MTI
A labdarúgó Merkantil Bank Liga 11. fordulójában a Zalaegerszeg kétgólos hátrányból állt fel. Mindeközben Budaörsön kikapott a listavezető.

A Zalaegerszeg a második félidőben kétgólos hátrányt ledolgozva ért el döntetlent Felcsúton, a Puskás Akadémia vendégeként. A hazaiak az első játékrész közepén két percen belül kétszer voltak eredményesek, a fordulás után azonban visszavettek a tempóból, a ZTE pedig a félidő közepén szépített, majd a hajrá elején egyenlített.

Az alábbi videón Csató Sándor és Szijjártó István meccs utáni értékelését láthatja:

Ezzel mindkét csapat 19 pontos, a ZTE az ötödik, a Puskás Akadémia pedig a hatodik helyen áll.

Az alsóházban álló budaörsiek egy góllal győzték le a 11. fordulót éllovasként kezdő Nyíregyházát. A csákvári mérkőzés egyetlen gólját Gál Szabolcs szerezte a 37. percben.
A Nyíregyházához hasonlóan nem sikerült jól a vasárnapi játéknap a szintén élcsoportos Siófoknak, amely Soroksáron hat gólt kapott, igaz ebből hármat emberhátrányban.
Begyűjtötte ugyanakkor a három pontot a Kisvárda, így a negyedik helyről az elsőre lépett előre.

Merkantil Bank NB II, 11. forduló:

Balmazújváros-Dorog 2-1 (2-1)

Kozármisleny-SZEOL SC 1-0 (0-0)

Szolnoki MÁV FC-Mosonmagyaróvár 0-4 (0-1)

Swietlesky Sopron-Csákvár 2-2 (2-1)

Puskás Akadémia-ZTE FC 2-2 (2-0)

Budaörs-Nyíregyháza Spartacus 1-0 (1-0)

Soroksár-BFC Siófok 6-1 (3-1)

Kisvárda-Vác 1-0 (0-0)

Cegléd-Szeged 0-2 (0-1)

Békéscsaba-Cigánd SE 1-0 (0-0)

 

További tartalmak