Musorujsag
Élő Eredmények

Otthon kapott ki az Eger - A magyar csapat vasárnap juthat BL-főtáblára

Otthon kapott ki az Eger - A magyar csapat vasárnap juthat BL-főtáblára

MTI
Második mérkőzésén kikapott az Eger a férfi vízilabda Bajnokok Ligája második selejtezőkörében: a magyar együttes hazai környezetben maradt alul az olasz SM Veronával szemben.

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, 1. forduló, E csoport (Eger):

ZF-Eger–SM Verona (olasz) 9–10 (2–2, 1–3, 5–1, 1–4)

A magyar csapat gólszerzői: Erdélyi 3, Hosnyánszky 2, Lőrincz, Decker, Kovács, Bedő 1-1

Az Eger a nyitónapon 18-5-re nyert a francia bajnok Marseille ellen, a jó folytatás azonban elmaradt szombaton. Az olasz együttes 2-2 után 5-2-re ellépett, ám a hevesi alakulat egyenlített, sőt 8-6-nál már ő állt jobban. Utána azonban megint veronai gólok következtek, egymás után három is, és bár az Eger 9-9-re még egyenlített, a győztes gólt a vendégek dobták. Az Eger vasárnap a VK Mornar Split együttesével mérkőzik a főtáblára jutásért.

A küzdelmek négy csoportban zajlanak, ezekből az első kettő jut tovább. A csoportelsőket a másodikokkal sorsolják össze és oda-visszavágós párharcban dől el, melyik négy csapat kerül fel a főtáblára, ahol már ott van nyolc kiemelt együttes. Az elitnek tagja a Szolnoki Dózsa-Közgép, amely a hatos döntő házigazdája lesz.

Később:
F csoport (Brescia):

A-Híd OSC-Újbuda – Kazany (orosz) 19.00

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Rangadót nyert a Veszprém a BL-ben
Az utolsó pillanatokig kiélezett mérkőzésen a Telekom Veszprém 21-19-re legyőzte a vendég német THW Kiel csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 4. fordulójában, így továbbra is veretlen csoportjában.
Kézilabda
Hibátlan mérleggel jutottak a BL elitkörébe a győri futsalosok
A továbbjutását már a második fordulóban bebiztosító Rába ETO Győr a harmadik fordulóban a hazaiak csapatát is legyőzte Lvivben, a futsal Bajnokok Ligája csoportkörében, így száz százalékos teljesítménnyel lépett tovább az úgynevezett elitkörbe.
Magyar futball
Messi góllal tért vissza
A Deportivo La Coruna felett aratott fölényes, 4-0-s győzelemmel zárta szombat délutáni hazai fellépését a spanyol labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában a címvédő FC Barcelona, amelyben bő háromhetes kényszerszünet után szóhoz jutott a sérüléséből felépült ötszörös aranylabdás argentin támadó, Lionel Messi is.
Külföldi futball
Huszti gólt lőtt, majd kiállították a Bayern München ellen
A Frankfurt labdarúgócsapata a kezdőként pályára lépő Huszti Szabolcs góljának is köszönhetően hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Bayern Münchennel a Bundesliga hetedik fordulójának szombati játéknapján. A magyar középpályást kiállították a mérkőzésen.
Külföldi futball