A Dárdai Pál által irányított berliniek még soha nem kezdték ilyen jól a szezont: nyolc meccsen 17 pontot szereztek, a tabellán pedig a harmadik helyen állnak a listavezető Bayern München és Gulácsi Péter meglepetéscsapata, a második helyezett Leipzig mögött. Az előző idényben a Hertha a 27. fordulóig a harmadik helyen állt, a bajnokság végére azonban visszaesett a hetedikre.
Winnerteampic.twitter.com/IZSqNZnquv
— Sami Allagui (@SamiAllagui11) 2016. október 22.
A Hertha BSC négy játékosa a Köln szombati legyőzése után félmeztelenül fotózkodott az öltözőben. Salomon Kalou, Alexander Esswein, Per Skjelbred és Sami Allagui a kép tanúsága szerint jó erőben van, a játékosok pedig azt ígérik, az erő a bajnokság végéig is ki fog tartani. „A közelmúltbeli intenzív meccsek ellenére nem hiszem, hogy el fog fogyni az erőnk” – nyilatkozta Esswein.
Dárdai Pál korábban elárulta, hogy az elmúlt idény vége felé kicsit visszafogottabbá vált a csapat. „Talán a feszültség veszett el, de ebben a szezonban egészen a végéig maximálisan odatesszük magunkat. A srácaim éhesek és szorgalmasak. A Bayern elleni meccset leszámítva ebben az idényben mindig több párharcot nyertünk az ellenfélnél” – idézi a Bild a magyar trénert. A Herthát egyébként a mostani bajnokságban csak a bajor sztárcsapat tudta legyőzni.
Michael Preetz klubmenedzser szerint a helyezéssel egyelőre nem érdemes foglalkozni, a csapat teljesítmény azonban figyelemre méltó. „A tabella nyolc forduló után még nem sokat árul el, a tizenhét pontunk azonban annál inkább!