Musorujsag
Élő Eredmények

Kérője akadt Dárdai Pálnak

Kicker
A Bundesligában jelenleg tizenhatodik, osztályozós helyen álló Wolfsburg megpróbálta elcsábítani Dárdai Pált, a Hertha BSC vezetőedzőjét.

A Kicker értesülései szerint a Wolfsburg egy közvetítőn keresztül puhatolózott a berliniek magyar trénerénél, hogy hajlandó lenne-e váltani. Dárdai állítólag nem sokat hezitált a válaszon, egyből rávágta, hogy nem akar távozni Berlinből. „Szerződésem és feladatom van Berlinben” – nyilatkozta a lap megkeresésére Dárdai, aki már többször is kijelentette, hogy nagyon elégedett berlini állásával.

Dárdai Pál - fotó: AP/Martin Meissner Dárdai rövidre zárta a megkeresést (fotó: AP/Martin Meissner)

A tréner ezer szállal kötődik a fővároshoz: 1996-ban érkezett játékosként a klubhoz, klubrekordnak számító 286 meccsen lépett pályára, három fia is a Herthában játszik, a család közel lakik a stadionhoz. Klubhűségét jól jellemzi, hogy 1999-ben visszautasította a Bayern München ajánlatát, inkább hosszabbított Berlinben.

A lap megjegyzi, hogy konkrét ajánlattétel nem történt, az ügy mindössze a kapcsolatfelvételig jutott el. A wolfsburgiak megkeresték Lucien Favrét és André Villas-Boast is, de náluk sem jártak sikerrel. A Kicker szerint Bruno Labbadia ugyanakkor esélyes a posztra.

A hír kapcsán a Bild is megkereste Dárdait, aki megerősítette a puhatolózást, és nem zárta ki a későbbi váltás lehetőségét. „A Herthánál dolgozom, a szívem az egyesületé. De az is tény, hogy edzőként nem lehet tizenöt éven keresztül egy csapatnál maradni, mint játékosként. Ezért kell mindig jól dolgozni, hogy jó ajánlatokat is kapjon az ember.”

A tréner elárulta, a Wolfsburgon kívül is érdeklődnek iránta. „Öt vagy hat tanácsadó jelentkezett nálam jövedelmező ajánlattal. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Egyéves szerződésem van, tavasszal mindig leülök beszélgetni Michal Preetz klubmenedzserrel. Ha mindkét fél elégedett, továbbra is Berlinben maradok.”

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Veretlen csapatok csatája Münchenben, Dárdaiék a Borussiát fogadják
Szalai Ádám csapata, a tabellán harmadik Hoffenheim a címvédő és listavezető Bayern Münchenhez látogat, míg az előző fordulóban vereséget szenvedő Hertha a BL-ben is érdekelt Mönchengladbachot fogadja a német labdarúgó-bajnokság tizedik játéknapján.
Külföldi futball