Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Az úszókapitány fejet hajtott Gyurtáék akarata előtt

MTI
Hargitay András szövetségi kapitány eredeti döntésével ellentétben végül úgy határozott, hogy Gyurta Gergely az 1500 méter gyors mellett 400 vegyesen is indulhat a windsori rövidpályás úszó-világbajnokságon.

A szakvezető a múlt heti országos bajnokságot követően alakította ki az utazó csapatot, melyből annak ellenére hagyta ki Gyurtát vegyesen, hogy jobb idővel rendelkezik idén, mint az ob-n ő előtte második Bernek Péter.

Gyurta ezt követően nyilvánosan is értetlenségének és elkeseredettségének adott hangot, s többek között olimpiai bajnok testvére, Dániel is bírálta a kapitányi döntést, melyet Hargitay András kedden, még a magyar szövetség illetékes testületének jövő heti csapatkijelölő ülése előtt megváltoztatott.

„Mérlegelve az elmúlt napok nem kívánatos történéseit, korábbi szándékommal ellentétben úgy döntöttem, hogy Gyurta Gergely egyaránt rajthoz állhat 400 méter vegyesen és 1500 méter gyorson a windsori rövidpályás világbajnokságon” – áll Hargitay András nyilatkozata a MÚSZ keddi közleményében.

A szakvezető mindehhez hozzátette, hogy mindig is sportolócentrikus volt, s az is marad, ugyanakkor Gyurta Gergely esetében meg van győződve arról, hogy a versenyző jobban teljesít, ha egy adott napon csak egy számra kell koncentrálnia. Márpedig a vb-n az 1500 gyors és a 400 vegyes előfutamát ugyanazon délelőtt rendezik meg.

„Gyurta Tamás, az UTE szakosztályvezetője, Gergő édesapja, illetve Gyurta Dani, Gergő testvére ezt másképp értékeli, és ezt olykor ellenséges hangnemben kifejezésre is juttatta. Nem értették meg, hogy a legjobbat akartam. Szerintük Gergőt megfosztom egy általa kiérdemelt lehetőségtől, ezáltal elkedvetlenítem, csalódott és motiválatlan lesz” – mondta a kapitány. – „Magam változatlanul úgy érzem, számára a kevesebb több lenne, azaz egy számban sikeresebben végezhet, mint a kettőben – bár én tévednék -, mégis: fejet hajtok. Ha ez gyengeségnek tűnik, nem érdekel. Nem az a célom, hogy én győzzem le a magyar úszókat. Nekik kell legyőzniük az ellenfeleiket.”

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Széles Sándor: „Nemkívánatos személy vagyok”
Gyurta Dániel után az UTE is megvált Széles Sándor mesteredzőtől. Állítólag az edzők és a versenyzők sem szeretnének együtt dolgozni a 2012-es esztendőben az év magyar edzőjének megválasztott szakemberrel, akinek természetesen fájnak a történtek, most már azonban nem csügged, hiszen megvannak a tervei a jövőre vonatkozóan. Széles az M4 Sportreggeli című műsorában elmondta, hogy egészségileg jó állapotban érzi magát és szerinte az eredményei eddig is őt igazolták, ezért azon lesz, hogy ez a jövőben is így legyen.
Úszás
Gyurta édesapja nyomást akart gyakorolni a kapitányra
Gyurta Gergely édesapja nyomást akart gyakorolni a magyar úszóválogaott szövetségi kapitányára annak érdekében, hogy Bernek Péter helyett fia indulhasson el 400 méteres vegyesúszásban a decemberi, kanadai rövidpályás világbajnokságon.
Úszás
Hosszú Katinka igazságtalannak érzi kizárását
Hosszú Katinkát a rajtbíró fosztotta meg a "söpréstől" a rövidpályás úszó országos bajnokságon, ahol 17 egyéni számban indult a háromszoros olimpiai bajnok kiválóság. 16 alkalommal így is diadalmaskodni tudott az Iron Lady, és a 17. döntőjében sem a medencében vesztette el veretlenségét. A Százhalombattán megrendezett viadalt követően így nyilatkozott az M4 Sportnak
Úszás
Öt taggal bővült az Úszó Hírességek Csarnoka
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár mellett Tóth Ákos, Turi György, Vermes Albán és Littomeritzky Mária személyében öt új tagot avattak szombaton a Magyar Úszó Hírességek Csarnokában.
Úszás
16/16 - tökéletes mérleggel zárt Hosszú Katinka
Hosszú Katinka a szombati zárónapon is remekelt a döntőkben, így összességében 16 fináléjából ugyanennyi aranyérmet nyert a Százhalombattán rendezett rövidpályás úszó országos bajnokságon.
Úszás
Hosszú Katinkát kizárták az ob-n
Az eddig minden egyéni számot megnyerő Hosszú Katinka már biztosan nem lesz százszázalékos a Százhalombattán zajló rövidpályás úszó országos bajnokságon, ugyanis szombat délelőtt kizárták az 50 méter gyors előfutamában.
Úszás