– Mikor kezdtél el bíráskodni? – kérdezte az m4sport.hu munkatársa Kovács Bencétől.
– Két évvel ezelőtt gyakorló pontozásokon és gyakorló mérkőzésvezetéseken vettem részt, de ezek még csak kisebb edzőtermi meccsek voltak, 2015-ben kezdtem el Rácz Félix menedzsernél dolgozni. Ekkor kezdett beindulni a pályafutásom.
– Van versenyzői múltad?
– Inkább hobbista múltnak mondanám. Két-három éven keresztül Gyugyó bácsinál (Szabó Nagy Gyula, az ismert ökölvívóedző – a szerk.) edzettem, illetve Öcsi bácsinál (Szántó Imre, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya – szerk.) is voltam egy-két edzésen. Több helyen is megfordultam, de nem voltam profi sportoló.
– Bíróként viszont kizárólag a profik mérkőzésein tevékenykedsz. Mi ennek az oka?
– Az amatőr boksz soha nem vonzott igazán. Nemcsak a mérkőzések tetszenek jobban a hivatásosoknál, hanem a profi boksz világát is sokkal jobban szeretem. Sokkal inkább ideillőnek érzem magamat.
– Mi a célod? Meddig szeretnél eljutni ezen a területen?
– Természetesen a csúcsra. Az a hosszú távú célom, hogy a legmagasabb szinten dolgozzak vezetőbíróként az Egyesült Államokban, például egy Las Vegas-i MGM-es gálán.
– Mit gondolsz, Magyarországról mennyi esélyed van erre?
– Ez egy jó kérdés. Ami biztos, hogy megteszek minden tőlem telhetőt, de hogy mit hoz az élet és a sors, az már nem csak rajtam múlik. Szoktak külföldről delegálni bírókat az Egyesült Államokba, leginkább a pártatlanság miatt. Remélem, hogy egyszer én is bíráskodhatok ott.
– Huszonegy évesen még rendkívül fiatalnak számítasz. Mennyire jellemző, hogy a te korosztályodnak lehetőséget adnak?
– Tény, hogy még az elején vagyok az egésznek. Egyre inkább azt hallom, hogy támogatják, hogy fiatalabb bírók is lehetőséget kapjanak komolyabb mérkőzéseken. Van egy kedves ismerősöm, az olasz Matteo Montella, ha jól emlékszem, 22 évesen kezdett bíráskodni. Nem a kort nézik, hanem a teljesítményt.
– Veled kapcsolatban megkerülhetetlen édesapád, Kovács Kokó István, aki ökölvívóként az amatőrök és a profik között is mindent elért, amit lehetett. Mit szólt ahhoz, hogy bíráskodni kezdtél?
– Nagyon tetszett neki az ötlet. Kíváncsi vagyok a véleményére, ezért szoktunk beszélgetni a munkámról. Teljes mértékig támogat ezen a pályán.














