Musorujsag
Élő Eredmények

Rácz Félix az aggódást meghagyja a bokszolóknak

M4 Sport/m4sport.hu
Rácz Félix, a Felix Promotion alapítója, a Sportreggeliben beszélt a szombaton megrendezésre kerülő bokszgáláról, melynek Székesfehérvár ad otthont. Ringbe lép az eddigi hat profi meccsén veretlen Harcsa Norbert az észt Szergej Melisz ellen, a főmérkőzést pedig Kovács Zoltán "Caramel" vívja majd a WBO Európa-bajnoki címéért. A váltósúlyú magyar bajnoki címért Törteli Balázs és Mizsei György küzd meg, de kötelek közé lép még a gálán Pintye Szabolcs, Laki Róbert, Berki Ferenc, Kispál Zoltán, Kis Máté és Szilvai László is. A székesfehérvári bokszgálát szombaton 21:30-tól megnézhetik az M4 Sport műsorán.

Kiélezett küzdelmekre, ki-ki mérkőzésekre számít Rácz Felix: „Ezek mind ötven-ötven százalékos mérkőzések lesznek. Még úgy sem mondhatom, hogy túl sok előnyük van, hogy hazai pályán bokszolnak a srácaink” – jelentette ki a rendező Félix Promotion alapító tulajdonosa.
Hozzátette, a legjobbak ezen a gálán bizonyíthatják be, hogy elbírják a terhet, és a jövőben nemzetközi szinten is lehet rájuk számítani.

A beszélgetés után kiderült, hogy a tervek szerint kötelek közé lépő Pintye Szabolcs sérülés miatt kénytelen kihagyni a gálát. A fővárosi sportember az Afrika-bajnoki övvel rendelkező dél-afrikai Salehe Mkalekwa (9 győzelem, 2 vereség) ellen készült, amikor beütött a baj.

„Sajnos nem tudom vállalni a küzdelmet, bármennyire is szeretném” – kezdte Pintye Szabolcs. „A vállammal már hosszú ideje gond van, néha fájdogált, de most elég komolyan bedurrant. Van egy ízületi problémám, meg egy csontkinövésem, amivel, ha el akarom kerülni a későbbi problémákat, műtéttel helyre kell tenni. Ez nagyjából egy hónapos kihagyást jelent majd.”

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Las Vegas, végállomás - Kokó fia mindent megtesz az álmaiért
A legendás ökölvívó, Kovács Kokó István nagyobbik fia, Kovács Bence november 12-én a Felix Promotion székesfehérvári gáláján a legmagasabb szinten is bemutatkozik ringbíróként, hiszen a Bokszvilágszervezet (WBO) őt delegálta a Kovács Zoltán–Cosmas Cheka Európa-bajnoki címmérkőzés levezénylésére. Kovács Bencére eddig csak pontozóbíróként számított a négy legjelentősebb szervezet közé tartozó WBO, most azonban sikerült szintet lépnie.
Ökölvívás
Kovács Chekától venné el a címet
A Felix Promotion szombat este a székesfehérvári Lakeside Hotel konferencia csarnokában rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, melynek főmérkőzésén a WBO (Boksz Világszervezet) Európa-bajnoki öve kerül terítékre.
Ökölvívás