Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Dupla csapás érhette Ronaldót

Dupla csapás érhette Ronaldót

m4sport.hu/thesun.co.uk/ goal.com/thesportbible
Városi derbit rendeznek szombaton a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában, melyen az Atético Madrid hazai pályán fogadja majd a Real Madrid együttesét. A mérkőzést megelőzően azonban kivételesen nem Ronaldóról szólt minden, így nem róla zengett dicshimnuszt az Atlético Madrid középályása Saúl Níguez, és a Real Madrid szélsője, Gareth Bale sem.

A találkozó érdekessége, hogy 2014-ben és 2016-ban is a Real és az Atléti játszotta a Bajnokok Ligája-döntőt, s mindkétszer a Blancók győztek. A legutóbbi, milánói finálé óta először találkozik a két csapat, Diego Simeone tanítványainak pedig nagy szüksége lenne a győzelemre, hiszen huszonegy megszerzett ponttal a tabella negyedik helyén áll a csapat, hat ponttal lemaradva az éllovas Real Madridtól.

A meccsre az Atlético huszonegy éves középpályása, Saúl Níguez is nagyon készül, ám elmondása szerint nem Cristiano Ronaldotól vagy Gareth Bale-tól tart a leginkább, hanem a Real horvát karmesterétől, Luka Modrictól: „Ő a Real legjobb játékosa. Természetesen tudjuk, hogy vannak jó támadóik, de Modric mozgatja a csapatot és ő építi fel a támadásaikat.”

Luka Modric, a Real Madrid sikereinek „szürkébb” letéteményese – Fotó: EPA/ALBERTO ESTEVEZ
Korábban a Real Madridot állítólag éppen Ronaldo miatt elhagyó argentin Gonzalo Higuaín nyilatkozott a portugál klasszis önértékelésével kapcsolatban: „Ronaldónak hatalmas az egója. Ha nem őt tartod a legjobbnak, nem lesz a barátod. Cristiano meg van győződve róla, hogy ő a világ legjobb játékosa, de szerintem túlértékelt. Többször voltam egy öltözőben Messivel, és mondhatom, össze sem lehet hasonlítani őket”.

A meccs előtt Gareth Bale, a Real támadója is nyilatkozott a sajtóban, ahol arról faggatták a walesi szélsőt, hogy ki a legjobb játékos, akivel pályafutása során találkozott. Bár a legtöbben azt hihették volna, hogy Ronaldót nevezi majd meg, úgy tűnik, hogy az együtt nyert két BL-cím és a portugál madridi mezben termelt eddigi 371 gólja kevésbé nyűgözte le Bale-t, mint az MU legendás balszélsője. „Az én szememben Ryan Giggs a világ legjobb játékosa. Ő volt gyerekkori példaképem, aki a labdarúgás élő legendája.”

Ismerve Ronaldo egóját, a mostani szezonban mutatott gyengébb formája – az Eb-döntőn összeszedett sérülése miatt csapata tizenegy bajnokijából „csak” nyolcon játszott, melyeken öt gólt szerzett és két gólpasszt adott – mellett ezek a kijelentések sem tölthetik el különösebb boldogsággal, de versenyszellemének köszönhetően talán éppen egy ilyen megjegyzéstől szívja fel magát annyira, hogy veszélyesebb legyen, mint valaha.

A hétvégi összecsapáson egyébként minden valószínűség szerint ott lesz a pályán Luka Modric, aki korábbra visszanyúló térdpanaszai miatt hamar visszatért Spanyolországba a válogatottal vívott vb-selejtezőt követően.

Saúl Níguez azt reméli, hogy az Atlétinek sem kell majd nélkülöznie legnagyobb sztárját, a francia Antoine Griezmannt, aki a svédek elleni vb-selejtezőn kapott rúgást a lábára, és le is kellett cserélni.

Ami pedig Ronaldót illeti, a Real Madrid hetese egészséges, és lelkileg is fel lehet töltődve, hiszen a vb-selejtezők negyedik körében Portugália hazai pályán 4-1-re győzött Lettország ellen, a mérkőzésen pedig duplázni tudott a portugál csapatkapitány.

Cristiano Ronaldo lettek elleni második gólja kifejezetten látványosra sikerült – EPA/MARIO CRUZ

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Madridi derbi a Primera Divisiónban
A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid a Vicente Calderón Stadionba látogat az Atlético Madridhoz a spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának rangadóján.
Külföldi futball
Csúcsrangadóval folytatódik a Bundesliga
Csúcsrangadót rendeznek a német labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában, melynek szombati játéknapján a bajnoki címvédő, listavezető Bayern München a legutóbb ezüstérmes Borussia Dortmund otthonába látogat.
Külföldi futball
Góljaival emlékezett meg Puskásról a Twitteren a Real
Ahogy már oldalunkon is <a href="https://www.m4sport.hu/2016/11/15/tiz-eve-nincs-koztunk-puskas-ferenc/" target="_blank" rel="noopener">olvashattak róla</a> - illetőleg az M4 Sportreggeliben is láthattak <a href="https://www.m4sport.hu/2016/11/17/szollosi-gyorgy-nagy-az-adossagunk-puskas-ferenccel-szemben/" target="_blank" rel="noopener">egy beszélgetést</a> -, csütörtökön tíz éve már, hogy távozott közülünk a történelem egyik legjobb labdarúgója, Puskás Ferenc. Az Aranycsapat kapitánya itthon csak a Honvédot erősítette, míg pályafutását a világhírű Real Madridban tette teljessé. A blancók természetesen nem feledik "Panchót", az évforduló kapcsán hivatalos twitteroldalukon videó-összeállításban idézték fel néhány emlékezetes alakítását.
Külföldi futball
Dárdai a bőség zavarában
Az elmúlt "szűk" hetek után kellemes gondokkal kell megküzdenie Dárdai Pálnak, a Hertha BSC vezetőedzőjének: Valentin Stocker eltiltása lejárt, Sebastian Langkamp, Marvin Plattenhardt és Fabian Lustenberger felépült, a hétfő óta újra a csapattal edző Vladimir Darida pedig egyre jobb állapotban van.
Külföldi futball