Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

"Diktatúra van a szövetségben" - állítja Czene Attila; a MÚSZ bizottsága Cseh Lászlóval a soraiban vizsgálja a történteket

MTI
Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Cseh László is tagja annak a bizottságnak, amely a versenyzők gondjait igyekszik feltárni az elmúlt napok történései nyomán, s amelynek összetételét pénteken hozta nyilvánosságra a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége. Közben Czene Attila is Gyárfás Tamás szövetségi elnökkel szemben foglalt állást.

A MÚSZ Facebook-oldalán olvasható bejegyzés alapján az elnökségi tag úszó mellett Tóth Ákos egyetemi tanár, Halász Sarolta, a MÚSZ gazdasági igazgatója és Ugrin Tamás ügyvéd tagja a vizsgálatot végző testületnek. A MÚSZ ígérete szerint a felmérés eredménye nyilvánosságra kerül.

Közben az olimpiai bajnok Czene Attila, korábbi sportért felelős államtitkár is Gyárfás Tamás szövetségi elnökkel szemben foglalt állást, s a Lokálnak nyilatkozva úgy fogalmazott: diktatórikus tendenciák tapasztalhatók a vezérkarban, s régebben neki is volt vitája Gyárfással, aki szerinte egészségtelenül „az elmúlt majd két és fél évtizedben gyökeret vert az elnöki székben”.

Gyárfás Tamás (balról) és Czene Attila nézőpontja nem egyezik – MTI Fotó: Illyés Tibor

„A szövetség úgy tesz, mintha kegyet gyakorolna a felkészüléshez szükséges pénzek osztogatása során – mondta Czene, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke. – Az állami támogatások révén jórészt közpénzekről van szó, melyek felhasználásáról egyrészt egy szakmai grémiumnak kellene határoznia, de jelenleg másféle szempontok érvényesülnek. Másrészt viszont ne a sportoló döntse el, ki és mikor mondjon le, az a közgyűlés feladata, ott kell eldönteni, jól vagy rosszul látta-e el feladatait az elnök.”

„Diktatúra van a szövetségben, és ez már a mi időnkben is így volt. Sokan egzisztenciájukat féltve nem mernek vagy nem akarnak megszólalni az alig leplezett fenyegetések miatt. A jelenlegi helyzet senkinek sem jó, és ezen így vagy úgy, de változtatni kell” – tette hozzá Czene a Lokálnak adott nyilatkozatában.

Az úszószövetség és a versenyzők nyilvános vitáját kedden Hosszú Katinka indította el, aki több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor minden megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel („Nincs rend a magyar úszás körül…”), azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, és „nincs rend” a magyar úszásban. Utóbbi két versenyző egyaránt annak a reményének adott hangot, hogy olyan döntések születnek majd a jövőben, „melyek minél előbb szilárd alapokat teremtenek a nyugodt felkészülésünkhöz”. Hozzájuk csatlakozott még szerdán a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd csütörtökön a Verrasztó-testvérek, illetve Kozma Dominik jelezték, hogy egyetértenek a háromszoros olimpiai bajnokkal.

Hargitay András szövetségi kapitány csütörtök este, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva ugyanakkor érthetetlennek nevezte azt a felfordulást, amely a MÚSZ és a versenyzők között zajlik.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Hargitay András: Ha Shane ott van, Katinka nem köszön
A Hosszú Katinka kontra Magyar Úszó Szövetség háború újabb összecsapásáról a szerdai Sportreggeliben nyilatkozott Hargitay András szövetségi kapitány, és Csurka Gergely, a szövetség sajtófőnöke. A beszélgetés során eddig nem hallott részleteket hallhattunk.
Úszás
Az úszókapitány fejet hajtott Gyurtáék akarata előtt
Hargitay András szövetségi kapitány eredeti döntésével ellentétben végül úgy határozott, hogy Gyurta Gergely az 1500 méter gyors mellett 400 vegyesen is indulhat a windsori rövidpályás úszó-világbajnokságon.
Úszás