“Nagyon fiatal csapatunk van, ez az első évünk az első osztályban, úgyhogy bármennyire is sikeresen szereplünk, nem szeretnénk elszállni. Szeretnék a földön maradni és ugyanúgy hétről hétre precízen és szorgosan dolgozni, hogy a következő ellenfélből a legjobban felkészüljünk” – nyilatkozta a Bundesligában listavezető lipcsei csapat pályaedzője az M4 Sportnak.
Lőw Zsolt szerint a sikerük egyik titka, hogy az előző szezonban lerakták a játékuk alapjait. “Rengeteget videóztunk, rengeteget analizáltunk, rengeteget csavartunk a kis csavarokon, a finombeállításokat végeztük a tavalyi évben, azt gondolom, hogy az idei évre teljesen beérett a játékunk. A feljutás is nagy lendületet adott a csapatnak, ezt a biztos alapot pedig Ralph Hasenhüttl érkezésével tovább tudtuk építeni. Most már annyira stabil a játékunk, hogy nagy meglepetések nem tudnak minket érni.”
A magyar szakember egyelőre nem akar vezetőedzőként dolgozni, bár jövőre elkezdi az ehhez szükséges pro licenc megszerzését. “Nagyon jól érzem magam ebben a szerepkörben, ez nagyon passzol hozzám, hiszen egy pályaedzőnek egy kapocsnak kell lennie a vezetőedző és a csapat között. Ki tudok teljesedni, hiszen rengeteg olyan feladatkör van, amiben saját döntéshozatalom van. Még nem értem a fejlődésem végére, tanulni szeretnék még a következő években.”
Az interjúban Lőw Zsolt azt mondta, örül annak, hogy a magyarországi labdarúgásban ilyen nagy szerepe van a német szakembereknek. “Örülök neki, hogy a német vonal került most Magyarországon előtérbe, hiszen próbálkoztunk mi már sokféle vonallal. Próbálkoztunk a magyaros virtussal, próbálkoztunk a spanyol vonallal. A németektől azt lehet eltanulni, hogy nagyon szorgos és precíz munkával nagyon magasra jutottak mind válogatott szinten, mind pedig a német bajnokságot figyelembe véve.”
A lipcsei csapat magyar kapusáról, Gulácsi Péterről úgy vélekedik, hogy Liverpoolban nagyon jó alapokat kapott. Mivel azonban ott nem jutott rendszeres játéklehetőséghez, jó döntés volt Salzburgban folytatnia. “Nem csak bajnokságokat és kupákat nyert, hanem nemzetközi szinten is tapasztalatot tudott szerezni, ez egy nagyon fontos állomás volt neki. Majd átkerült hozzánk Lipcsébe, ahol nyilván nagyobb lett a konkurencia, de ő megküzdött ezzel. Kicsit döcögősen is indult, hiszen az eltiltását áthozta magával Ausztriából, ezért egy picit hátrányból indult, de nagyon fegyelmezett, tudatos munkával úgy építette fel magát az elmúlt másfél évben. Ennek pedig ez a nagyon megbízható, nagyon magabiztos játék a végterméke, amit most látunk. Egyszerűen kirobbanthatatlan a kapuból.”
Lőw Zsolt szerint nagy elismerés és lehetőség, hogy a Bundesligában ennyi magyar tevékenykedik edzőként és játékosként. “Tizennyolc csapatban tizennyolc vezetőedzői és tizennyolc pályaedzői poszt van, azaz harminchat helyre pályázik több tízezer edző – láttuk, hogy Guardiola itt dolgozott, Ancelotti itt dolgozik. De említhetném a játékosokat is, és ez borzasztó nagy boldogsággal tölt el.”
Hozzátette, Dárdai Pál sikereinek külön is örül, mivel köztudottan jó barátságot ápolnak egymással. “Nagy boldogsággal tölt el, hogy egy ilyen közepes keretből egy ilyen csapatot tudott formálni és egy ilyen eufóriát tudott Berlinben létrehozni, hogy most már hétről hétre 50-60-70 ezer ember megy ki a meccsekre, ez a Pali munkájának az eredménye.”
Lőw Zsolt az interjúban beszélt álomszerű karrierjéről is és arról, hogy mi a különbség a spanyol és a magyar játéksok között. A videóért kattintson a lejátszóra!