Musorujsag
Élő Eredmények

A sérült Coutinho nélkül is győzelemre tör Jürgen Klopp

MTI
Bokasérülés miatt hetekre elveszítette egyik legjobb játékosát, Philippe Coutinhót az angol labdarúgó-bajnokságban második Liverpool, de ez nem szegte kedvét a Vörösök német mesterének, Jürgen Kloppnak.

A brazil válogatott csatárt a Sunderland elleni, hétvégi bajnoki 34. percében kellett lecserélni, miután összerúgott az ellenfél középpályásával, Didier Ndonggal. Coutinho – aki az idény során eddig mind a tizenhárom bajnokin játszott, s ezeken öt gólt szerzett valamint öt gólpasszt is kiosztott – ezzel csatlakozott Adam Lallanához és Daniel Sturridge-hoz, akik szintén sérülés miatt nem állhatnak Jürgen Klopp vezetőedző rendelkezésére.

Coutinho nagyon jó játékos, hiányát a világ bármelyik csapata megérezné. Ennek ellenére ez nem mentség semmire, mert nem egyedül nyeri a meccseket, hanem csapatként aratjuk a sikereket. Nem keresünk kifogásokat, meg fogjuk mutatni, hogy Phil nélkül is képesek vagyunk nyerni” – mondta a sérülések ellenére is bizakodó német tréner.

A Liverpool kedden este a ligakupa negyeddöntőjében a másodosztályú Leeds Unitedet fogadja, hétvégén pedig a Bournemouth vendége lesz a Premier League-ben.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Hosszabbított a Hertha gólzsákja
Két évvel, 2019-ig meghosszabbította szerződését a Dárdai Pál irányította Hertha BSC labdarúgócsapatánál Vedad Ibisevic.
Külföldi futball
Győzelmével nyolcadik az Inter
Az Internazionale már a 19. percben 3-0-ra vezetett, és végül 4-2-re nyert a második félidőben végig emberhátrányban játszó vendég Fiorentina ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.
Külföldi futball
Tíz ember ellen nyertek a Kanárik
A Las Palmas 3-1-re legyőzte a 74. perctől emberhátrányban játszó vendég Athletic Bilbao csapatát a spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának hétfő esti záró mérkőzésén.
Külföldi futball
A Napoli nem bírt a Sassuoloval
A házigazda Napoli meglepetésre csak döntetlent ért el a Sassuolo ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának első hétfő esti mérkőzésén.
Külföldi futball
Bonuccira is hosszabb kihagyás vár
A lábtörést szenvedett Dani Alves mellett a középhátvéd Leonardo Bonucci is várhatóan többhónapos pihenőre kényszerül.
Külföldi futball