Gyerekkoruk óta ismerték egymást, a gokartos évektől kezdve tartott a rivalizálásuk, és most, hogy Nico Rosbergnek sikerült legyőznie Lewis Hamiltont, hirtelen vége szakad a közös történetnek. A német világbajnok Bécsben jelentette be, hogy azonnal felhagy a versenyzéssel, és bejelentését követően azt is elárulta, csapattársát előre értesítette döntéséről.
„Magam értesítettem Lewist, még azt megelőzően, hogy bejelentést tettem volna. Annyi sok csatánk volt, olyan sok közös pillanatunk, hogy úgy éreztem, meg kell osztanom vele a döntésemet, főleg a tegnapi posztja után, ami kedves volt tőle” – nyilatkozta Rosberg, utalva arra, hogy Hamilton (valójában szerda este) közzétette egyik közös gokartos fotójukat, s gratulált neki a bajnoki címhez. „Ma este talán beszélgetni is fogunk. Eddig csak röviden informáltam, a lényeg az volt, hogy a lehető leghamarabb megtudja, így küldtem egy üzenetet neki.”
Az FIA pénteki bécsi díjátadó gáláján Lewis Hamilton bajnoki másodikként szintén hivatalos, így első kézből, a helyszínen kérdezhették őt véleményéről. „Talán én vagyok azon kevés emberek egyike, akit ez nem lepett meg” – nyilatkozta. „De ez azért van, mert már régóta ismerem őt. Ez az első alkalom, hogy nyert ellenem a tizennyolc évünk alatt, és ezért nem lepett meg, hogy úgy döntött, abbahagyja.”
„Emellett van már családja is, akikkel foglalkoznia kell, van egy gyereke, és a Forma–1 nagyon sok időt elvesz az életedből. Tizenhárom évesek voltunk, amikor együtt kezdtük, és mindig is arról beszéltünk, hogy bajnokok leszünk. Amikor csatlakoztam a Mercedeshez, Nico már ott volt, és erről is beszéltünk gyerekként. Nagyon-nagyon furcsa lesz, és szomorú, hogy nem lesz a csapatunkban jövőre. Az egész sportágnak hiányozni fog. Minden jót kívánok neki” – fogalmazott a háromszoros világbajnok.