Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hosszú Katinka ismét hengerelt az előfutamokon

MTI/m4sport.hu
Hosszú Katinka a második legjobb eredménnyel jutott be a magyar idő szerint péntek hajnali döntőbe 200 méter háton az úszók rövidpályás világbajnokságán, a kanadai Windsorban.

A csütörtöki versenynap selejtezőjében a háromszoros olimpiai bajnok, 25 méteres medencében már 9-szeres világbajnok magyar hölgy 2:03.39 perces idővel került a legjobb nyolc közé. Hosszú indult még 100 méter vegyesen is, itt előfutamában nyert, a teljes mezőnyt tekintve pedig a második legjobb eredményt produkálta, s folytathatja az elődöntőben. A Windsorban három arannyal és egy ezüsttel álló Hosszúra harmadik versenynapján még egy erőpróba vár: a 800 méteres gyorsúszás fináléja.

A csütörtöki selejtezőkből a magyarok közül továbbjutott a 16-os elődöntőbe 50 méter gyorson Lobanovszkij Maxim, akinek 21.59-es ideje a 9. helyre volt elég, Földházi Dávid pedig 100 méter vegyesen végzett összesítésben 13.-ként (53.47 mp).

A nők 100-as vegyesúszó számában Verrasztó Evelyn (1:00.95) 14.-ként lehet ott a legjobb tizenhat között. Kiszorult ugyanakkor a továbbjutók mezőnyéből Barta Márton 100 méter vegyesen (55.94 mp, 40. hely), Rasovszky Kristóf pedig 50 méter háton (25.49, 42.).

A program egyéni versenyeinek zárószámában, férfi 200 méter mellen Verrasztó Dávid egyéni csúccsal (2:06.73) lett 15., így nem került be a pénteki nyolcas döntőbe.

később:
elődöntők, döntők 0.30 (helyi idő szerint 18.30):
férfi 200 m mell DÖNTŐ
női 100 m gyors DÖNTŐ
férfi 100 m vegyes – elődöntő (Földházi Dávid)
női 200 m hát DÖNTŐ (Hosszú Katinka)
férfi 50 m gyors – elődöntő (Lobanovszkij Maxim)
női 50 m pillangó – elődöntő
férfi 100 m pillangó DÖNTŐ
női 100 m vegyes – elődöntő (Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn)
férfi 50 m hát – elődöntő
női 800 m gyors DÖNTŐ (Hosszú Katinka)
4×50 m vegyes vegyesváltó DÖNTŐ

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Hargitay András: "Biztató lehet a jövő"
A magyar úszók eddig három arany-, és egy-egy ezüst-, és bronzérmet szereztek a windsori rövidpályás úszó világbajnokságon, ezzel hazánk a harmadik helyet foglalja el az éremtáblázaton. Árnyalja a képet, hogy az öt dobogós helyezés mindössze két versenyző nevéhez fűződik, Hosszú Katinkán és Bernek Péteren kívül pedig még döntőbe sem került magyar sportoló. Az eddigi szereplést Hargitay András szövetségi kapitány értékelte.
Úszás
A filippínó azt hitte, már megúszta
Megkezdődtek a küzdelmek a windsori rövidpályás úszó világbajnokságon, ahol rögtön az első napon több magyarért is szoríthattunk. Versenyzőinken kívül azonban egy Fülöp-szigeteki színeket képviselő sportember is borzolta a kedélyeket, aki bizonyára úgy gondolta, elég lesz neki 350 méter megtétele is a biztos győzelemhez. A dolog apró szépséghibája, hogy 400 méteres távon indult...
Úszás