×

Az új szabályokkal döntőig is juthatott volna Ungvári Miklós az olimpián

Fridrich Annamária szerint ha a riói olimpián már a cselgáncs jövő januártól érvényes szabályait alkalmazták volna, Ungvári Miklós éremig, de akár döntőig is juthatott volna.

A nyári ötkarikás játékok dzsúdóversenyeinek egyetlen női bírója az M1 Ma este című műsorában elmondta, az a kabátujjba nyúlás, amiért a 73 kilós magyart megintették Rióban, az új szabályok szerint már nem büntetendő, így Ungvári megkezdett akciója akár ippont is érhetett volna. "És akkor akár a döntőig vagy az olimpiai éremig is eljuthatott volna. Mi, bírók, nagyon örülünk annak, hogy csökkentették a büntetési tételeket, tehát nincs már annyi probléma a rossz vagy szabálytalan fogással. Úgy gondoljuk, hogy ebből nagyon sok szép ippon, nagyon sok szép akció fog születni."

Mint arról korábban beszámoltunk, januártól új szabályokat vezet be a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség, melyek értelmében egyebek mellett a nőiekhez hasonlóan a férfi mérkőzések is négy percre rövidülnek, továbbá az értékelt akciók közül - a koka 2008-as megszüntetése után - eltörlik a jukót, így csak a vazaari és az ippon marad. Az új szabályzat értelmében nem négy, hanem már csak három intés eredményez leléptetést, és az egyszerűsítés érdekében az eddig büntetett fogásokat - pisztolyfogás, két kéz ugyanazon az oldalon, kabátujjba nyúlás - a bírók nem szankcionálják.

Fridrich Annamária az interjúban elmondta, a szövetségek egyelőre csak egy kivonatot kaptak az új szabályokról, részletes tájékoztatásban majd egy január eleji bírói-edzői szemináriumon fognak részesülni. "Sokan aggódnak, hogy a férfi mérkőzések öt percről négyre lerövidülésével az erő irányába fog elmenni a dzsúdó. Ez attól fog függni, hogy a vezetőbírók hogyan kezelik ezt a négy percet, mennyire engedik a technikai, aktív, támadó dzsúdót érvényesülni és mennyire büntetik inkább a passzivitásba vagy negativitásba hajló dzsúdót. Ha megfelelő lesz a bíráskodás, és részünkről ennek nem lesz akadálya, akkor a négy perc pozitív is lehet, hiszen aki négy perc alatt nem tud dobni, az öt perc alatt sem fog."

A teljes interjúért kattintson a lejátszóra!