Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Tudunk ennél jobban is teljesíteni” - Hazaérkezett az Eb-ről a kéziválogatott

m4sport.hu
Hazaérkezett a svédországi Európa-bajnokságon tizenkettedik helyen végzett női kézilabda-válogatott.

A 29 góljával a csapat legeredményesebb játékosának bizonyult Kovács Anna a landolás után az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, a házigólkirályi cím helyett jobban örült volna annak, ha jobb helyezést ér el a válogatott. „Azt gondolom, hogy nagyon sokat tanultunk ezen az Eb-n, sok tapasztalatot szereztünk, most azon leszünk, hogy az ott elkövetett hibáinkat kijavítsuk.”

A jobbátlövő szerint a sikertelen Eb-szereplés egyik oka az idő rövidsége volt. „Sok új taktikai elem került a játékunkba, ezeket nem tudtuk ilyen rövid idő alatt pontosítani. Egyre jobban játszottunk, de nagyon sokban kell még fejlődnünk, támadásban, védekezésben és lerohanásban, aminek a gyakorlására talán a legkevesebb idő maradt a felkészülés időszaka alatt. A román vereség nagyon fájó volt, nyilván nem így terveztük. De azt gondolom, hogy az utolsó két mérkőzésen már olyan jó mutatót tudtunk produkálni, hogy szerintem abból tudunk előrébb menni és van hova…”

Kovács Anna úgy véli, nem reális a 12. hely, ennél tud jobban is teljesíteni a csapat.

Klivinyi Kinga csalódott, amiért nem úgy sikerült az Eb, ahogy eltervezték, de szerinte a norvégok és az oroszok elleni meccsen nyújtott teljesítményre lehet építeni.

A Montenegró elleni csoportmeccsen remekül védő, és ezzel a továbbjutásból oroszlánrészt vállaló Janurik Kinga pozitívan gondol az Európa-bajnokságra. „Sikerült bejutnunk a középdöntőbe és nagyon örültem neki, hogy sikerült a csapat játékához sokat hozzátennem. Annak már kevésbé, hogy másnapra nem éppen jó állapotban keltem fel…” – utalt arra, hogy sérülés miatt a középdöntőben már nem állhatott Kim Rasmussen szövetségi kapitány rendelkezésére.

A kapus szintén úgy véli, hogy az utolsó két mérkőzés remekül sikerült, szerinte pozitívum, hogy a válogatott minden meccsen mutatott fejlődést. „Nagyon remélem, hogy ez így megy tovább, csak idő kell, és a csapatból kijön az, ami benne van.”

Janurik hozzátette, hogy a sok sérült ellenére is tudott meglepetést okozni a csapat, és a románok elleni sokkoló vereség után is fel tudott állni. „Tele vagyunk energiával és alig várjuk, hogy újra együtt lehessünk és csinálhassuk tovább ezt a munkát, amit elkezdtünk.”

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ön szerint ki volt a kézilabda Eb legjobb magyar játékosa?
Szerdán délután véget ért a magyar női kézilabda válogatott számára az Európa-bajnokság. <a href="https://telesport.cms.mtv.hu/2016/12/14/dontetlennel-bucsuzik-az-eb-tol-a-magyar-valogatott/" title="Döntetlennel búcsúzik az Eb-től a magyar válogatott">Csapatunk a 12. helyen zárta a tornát</a>, 1 győzelemmel, 1 döntetlennel, és négy vereséggel. Görbicz Anitáék nehéz tíz napon vannak túl, rengeteg körülmény nehezítette a válogatott dolgát, nem is mindig ment úgy a játék, ahogyan azt szerették/szerettük volna. Az együttes azonban felállt a padlóról is, és a nem túl fényes eredmény ellenére tisztesen helyt tudott állni. Kíváncsiak vagyunk az ön véleményére, azzal kapcsolatban, hogy ki volt válogatottunk legjobbja a svédországi kontinenstornán.
Kézilabda
Klivinyi Kinga kegyetlen pofont kapott a kézi Eb-n
Óriási maflásba nézett bele a magyar női kézilabda-válogatott bal átlövője, Klivinyi Kinga a svédországi Eb oroszok elleni középdöntőjében. Az esetet követően a játékvezető a videobíró segítségét is kikérte, a látottak pedig egyértelműen meggyőzték arról, hogy Victoria Zhilinskayte kiérdemelte a piros lapot.
Kézilabda
Pariban voltunk a norvégokkal
A magyar válogatott 24-23-ra kikapott a címvédő és világbajnok norvég csapattól a svédországi női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének keddi játéknapján. Románia két góllal legyőzte Csehországot, Oroszország és Dánia azonban nem bírt egymással és 26-26-os döntetlent játszottak a II-es csoport további mérkőzésein.
Kézilabda
A Győr kapusa is gólt dobott Görbiczéknek
Nem elég, hogy remek védéseket mutatott be Kari Aalvik Grimsbö a magyar válogatott elleni mérkőzésen, a találkozó első félidejében gólt dobott a magyar kapuba.
Kézilabda