Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A nemzetközi szövetségre cserélte a válogatottat Storcz Botond

mkksz
A magyar kajak-kenu válogatott leköszönő vezetőedzőjét beválasztották a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) Sprint Bizottságába. A háromszoros olimpiai bajnoknak így a következő olimpiai ciklusban többek közt komoly befolyása lesz a gyorsasági szakág versenyrendszerének kialakításához - tájékoztatta az m4sport.hu-t a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség még az sportág őszi nemzetközi tisztújító kongresszusa előtt jelölte tagnak a nagy tapasztalatokkal rendelkező szakembert, akit a bakui közgyűlés után választottak be az ICF legfontosabb bizottságába. Storcz Botondnak így a következő négy évben komoly befolyása lehet a gyorsasági szakág mindennapjaira.

„Nagyon örülök, hogy bekerültem a bizottságba. Eddig ICF alelnökként Vaskuti István tudta képviselni a legmagasabb szinten a magyar kajak-kenu sportot a nemzetközi szövetségnél.Fontos, hogy általam a továbbiakban is jelen leszünk a gyorsasági szakágat befolyásoló javaslatok előkészítésében. Úgy érzem, az ötfős bizottság tagjaként rengeteget fogok tudni tenni a magyar érdekekért” – mondta el megválasztásával kapcsolatban Storcz Botond.

A felnőtt válogatott december végén leköszönő vezetőedzője már hónapokkal ezelőtt jelezte a honi szövetség vezetőinek, hogy érdekli a nemzetközi sportdiplomácia, ezért jelölték tagnak. A bizottságot az elmúlt négy évhez hasonlóan, továbbra is Frank Garner vezeti majd, aki tagja az ICF elnökségének és végrehajtó bizottságának is.

„A saját sikeremen túl azt tartom a legfontosabbnak, hogy így a kajak-kenuban nagyhatalomnak számító Magyarországnak továbbra is erős képviselete marad az ICF-en belül, ami mindenképpen egy közös sportdiplomáciai siker” – tette hozzá a háromszoros olimpiai bajnok sportvezető, aki az elmúlt napokban többször beszélt arról, hogy januártól már nem lesz a gyorsasági válogatott vezetője, de itthon is folytatná a munkát a sportág berkein belül.

Nem Storcz Botond az egyetlen magyar, aki bizottsági tisztséget tölthet be az ICF-nél a következő négy évben. A többszörös gyorsasági- és sárkányhajó világbajnok Patyi Melinda a Sárkányhajó Bizottság tagjaként dolgozhat a következő négy évben. Dr. Toman József, a felnőtt válogatott keretorvosa pedig az ICF Orvosi- és Anti Dopping Bizottságának teljes jogú tagja lett.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Storcz Botond nem nyújtott be pályázatot a kapitányi posztra
Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok és Európa-bajnok, nyolc évig volt a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. Storcz Botond 2016 decemberében bejelentette, nem pályázik az újra létrehozott szövetségi kapitányi posztra, irányítása alatt a magyar kajakozók 6 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek a londoni és a riói olimpián.
Kajak-kenu
Jelentős átalakulások a kajak-kenu sportvezetésében
Nem folytatja a munkáját a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnökeként Dr. Baráth Etele. A sportág eddigi vezetője az olimpiai ciklust lezáró tisztújító közgyűlésen 21 év után adta át a stafétabotot az eddigi főtitkárnak, Schmidt Gábornak, akit a küldöttek megválasztottak az MKKSZ új elnökének. Baráth Etele mostantól a közgyűlés elnökeként dolgozhat tovább.
Kajak-kenu
Felbomlott a világbajnok egység
Külön utakon folytatja pályafutását a kenupárosban világbajnok Vasbányai Henrik és Mike Róbert. Mike úgy döntött, hogy Korisánszky Dáviddal szeretné kipróbálni a párost.
Kajak-kenu