Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Megvan a női kézisek vb-pótselejtezős ellenfele

MTI
A magyar női kézilabda-válogatott Szlovákia csapatával találkozik a jövő decemberi németországi világbajnokság pótselejtezőjében.

Az európai pótselejtező sorsolását szombat délután rendezték a vasárnap záruló svédországi Európa-bajnokság egyik helyszínén, Göteborgban.

A magyar együttest az első kalapból sorsolták. A szlovákok elleni párharc nyitómérkőzését június 9. és 11. között játsszák Magyarországon, a visszavágóra június 13. és 15. között kerül sor Szlovákiában.

„Közepesnek tartom a sorsolást, kaphattunk volna nehezebb, de könnyebb ellenfelet is a szlovák válogatottnál. Ellenfelünk szervezett csapat, fel kell készülnünk ellenük és fókuszáltan, odafigyelve kell megvívnunk a selejtezőket, hogy ott legyünk a németországi világbajnokságon” – nyilatkozta a magyar szövetség honlapján Kim Rasmussen szövetségi kapitány.

Az MKSZ honlapjának statisztikai kimutatása szerint a két válogatott eddig 18 alkalommal találkozott egymással, a magyarok 15, a szlovákok egy meccset nyertek, kétszer pedig döntetlen született. Legutóbbi összecsapásuk az idén június 1-jén játszott Európa-bajnoki selejtező volt Nagymihályon (Michalovce), amelyet a vendég magyar együttes 32-23-ra megnyert.

A világbajnokságot 2017. december 1. és 17. között Németország hat városában rendezik 24 válogatott részvételével. Nyolc csapat már korábban biztosította részvételét: Németország házigazdaként, Norvégia címvédőként, Angola, Tunézia és Kamerun az előző Afrika-bajnokság dobogósaként, Dánia, Franciaország és Hollandia pedig a mostani Európa-bajnokság elődöntőseként kvalifikált. A csoportok sorsolását június 27-én tartják Hamburgban.

A női kézilabda-vb európai pótselejtezői:
Magyarország-Szlovákia
Románia-Ausztria
Ukrajna-Spanyolország
Horvátország-Szlovénia
Csehország-Törökország
Macedónia-Svédország
Montenegró-Fehéroroszország
Olaszország-Szerbia
Oroszország-Lengyelország

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Norvég-holland döntő lesz a kézi Eb-n
A címvédő norvég válogatott lesz a hollandok ellenfele a svédországi női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi fináléjában, miután a pénteki második elődöntőben legyőzte a franciákat.
Kézilabda
Kocsis Máté elégedett az Eb-szerepléssel
A körülményekhez képest "tisztesen helytállt" a 12. helyezett magyar női kézilabda-válogatott a svédországi Európa-bajnokságon - mondta pénteken a magyar szövetség (MKSZ) elnöke.
Kézilabda
Siti Eszter: „Egy tanulságos Eb volt”
Tizenkettedik helyen végzett a sérülések garmadájával sújtott magyar női kézilabda válogatott a svédországi Európa-bajnokságon, a kontinensviadal végeztével az m4sport.hu felkérésére Siti Eszter, korábbi válogatott irányító értékelte az oroszok elleni mérkőzést, és a nemzeti csapat szereplését.
Kézilabda