Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Gyárfás Tamás nem indul a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjáért

MTI
Bienerth Gusztáv, Hornyák Viktor és Tóth István került fel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökjelöltjeinek listájára, ugyanakkor a korábbi elnök, Gyárfás Tamás nem indul a posztért.

A MÚSZ keddi közleménye szerint Gyárfás Tamás – habár a legtöbb jelölést kapta – nem vállalta a jelöltséget.

Bienerth Gusztáv a 2024-es magyarországi olimpiai pályázat alelnökeként, turizmusért felelős kormánybiztosként, Hornyák Viktor a Széles Sándor Úszó-nevelő Műhely vezetőjeként, Tóth István pedig a szentendrei úszóklub szakosztály-elnökeként tevékenykedik. Mindhárman egy-egy jelölést kaptak, amelyet elfogadtak.

A MÚSZ jövő vasárnap tartja rendkívüli tisztújító közgyűlését, amelyen megválasztják az új elnököt.

Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Tatár Csillát inspirálja Hosszú Katinkáék brutális teljesítménye
Az esztendő utolsó napjaiban eljött az ideje, hogy visszatekintsünk a sporteseményekben bővelkedő 2016-os évre. Az m4sport.hu sorozatában hazánk népszerű személyiségei idézik fel a számukra legkedvesebb emlékeket. Az első részben az MTVA műsorvezetője, Tatár Csilla - a hozzá különösen közel álló két olimpiai bajnokunk, Hosszú Katinka és Risztov Éva miatt - a riói medencében is fenomenálisat alkotó Iron Lady történetét emelte ki.
Úszás
Kapás Boglárka a lépcsőzést népszerűsítette
Kapás Boglárka az arca annak a kampánynak, amely a rendszeres mozgásra és az aktív közösségi életre sarkallja a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem hallgatóit. Az olimpiai bronzérmes úszónő - aki maga is az ELTE hallgatója - közös lépcsőzésre invitálta társait, majd az M4 Sportnak azt is elmondta, hogy kigyógyult-e már betegségéből, és hogy mikor kezdi el a felkészülést a jövő nyári budapesti világbajnokságra.
Úszás
Gyárfás januárig elnök marad
A Magyar Úszó Szövetség elnökségének szerda délelőtti zárt ülésén hivatalosan is lemondott az elnöki posztról Gyárfás Tamás.
Úszás