Musorujsag
Élő Eredmények

Keretet és stábot hirdetett az új pólókapitány

mti
Kihirdette stábjának összetételét, illetve első keretét Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A szövetség honlapjának szombati tájékoztatása szerint a sydneyi olimpiai bajnok – akit december 15-én nevezett ki az MVLSZ elnöksége – 20 játékossal kezdi meg január 5-8. között Szolnokon a munkát. Ami a stábot illeti, Märcz Tamást Gerendás György és Németh Zsolt edzőként segíti, az orvosi feladatokat továbbra is Gábor Antal látja el, illetve marad a gyúró Illés Roland is a nemzeti együttes mellett.

Budapest, 2016. december 16. Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott leendő szövetségi kapitánya a margitszigeti Hajós Alfréd Uszodában 2016. december 16-án. A 42 éves szakembert előző nap választotta meg a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöksége, ezt követően pedig Kemény Dénes elnök felkérte kapitánynak. Amennyiben megállapodnak szerződése részleteiről, az újévtől átveszi a Benedek Tibor távozásával december 31-én megüresedő posztot. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Budapest, 2016. december 16.
Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott leendő szövetségi kapitánya a margitszigeti Hajós Alfréd Uszodában 2016. december 16-án. A 42 éves szakembert előző nap választotta meg a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöksége, ezt követően pedig Kemény Dénes elnök felkérte kapitánynak. Amennyiben megállapodnak szerződése részleteiről, az újévtől átveszi a Benedek Tibor távozásával december 31-én megüresedő posztot.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

„Nagyon kevés lehetősége van a válogatottnak az összetartásokra a bajnoki szezon végéig, ez a január eleje az egyik ilyen időszak, amit mindenképpen meg kell ragadni, hiszen legközelebb csak a februári Volvo Kupán tudunk találkozni, ahol gyakorlatilag azonnal meccseket játszunk. Nyitottabb és egy kicsit bővebb keretet állítottam össze, mint amit eredetileg terveztem, figyelembe vettem klub- és játékosérdekeket is. Szerettem volna kicsit elszeparálni a csapatot, ezért megyünk most Szolnokra” – közölte a kapitány, hozzátéve, csütörtökön este érkeznek a játékosok, pénteken és szombaton kettő, vasárnap délelőtt pedig egy edzés lesz. „Vannak fontos játékosok, akik hiányoznak a mostani keretből, a legtöbbjükkel beszéltem. Remélem, a jövőben számíthatok a részvételükre. Továbbra is az a legfontosabb cél, hogy a budapesti világbajnokságon a lehető legerősebb kerettel szerepeljünk majd” – fogalmazott Märcz Tamás.

A jelenlegi keret:
kapusok:
Decker Attila (Honvéd), Lévai Márton (DVSE), Nagy Viktor (Szolnok)

mezőnyjátékosok:
Bátori Bence, Kovács Gábor, Nagy Ádám, Salamon Ferenc, Zalánki Gergő (OSC), Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Kovács Gergő (Eger), Fülöp Bence, Jansik Dávid, Mezei Tamás, Vámos Márton (Szolnok), Kovács Péter, Török Béla (BVSC), Manhercz Krisztián, Sedlmayer Tamás (Szeged), Tóth Márton (FTC)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Märcz Tamás máris éles helyzetben figyelheti, ki játssza az ő vízilabdáját
Szombaton és vasárnap rendezik a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjét, amit immár <a href="https://www.m4sport.hu/2016/12/15/megvan-az-uj-polokapitany/" target="_blank">megválasztott szövetségi kapitányként</a> kísérhet figyelemmel Märcz Tamás. Ennek kapcsán kerestük fel az olimpiai bajnok szakembert, akivel a leendő feladatairól, tapasztalatáról is beszélgettünk, valamint arra is kitértünk, számol-e valakivel jelenlegi klubjából, a BVSC-ből.
Vízilabda
Märcz Tamás: "Ha már beadtam, bíztam benne, hogy győzhetek is"
Märcz Tamás, a BVSC-Zugló férfi csapatának vezetőedzője, játékosként Sydney olimpiai bajnoka, kétszeres Európa-bajnok lett a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A kapitányi posztra 13-an nyújtottak be pályázatot és kétkörös titkos szavazás útján esett a választás Märcz Tamásra. A vízilabda-válogatott következő nagy megmérettetése a 2017-es hazai rendezésű vizes-világbajnokság lesz, amire az új kapitány kiemelkedően fontos eseményként tekint. Märcz Tamás a Sportreggeliben elmondta, tartani akarja azt a profizmust, amit elődei, Benedek Tibor és Kemény Dénes képviseltek.
Vízilabda
Minden meccset meg akar nyerni az új pólókapitány
Mindig a győzelem a célja és a folyamatos nyomás sem zavarja - mondta Märcz Tamás, akit <a title="Megvan az új pólókapitány" href="https://telesport.cms.mtv.hu/2016/12/15/megvan-az-uj-polokapitany/" target="_blank">csütörtökön választott meg</a> a Magyar Vízilabda Szövetség a férfiválogatott szövetségi kapitányának.
Vízilabda
Megvan az új pólókapitány
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége Märcz Tamást választotta meg a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányának. A grémium kétkörös szavazással döntött, a 42 éves szakember megbízatása 2017. január 1-től 2020. december 31-ig szól.
Sportok