Musorujsag
Élő Eredmények

Erdei Zsolt kesztyűzni hívja Harcsa Norbertet

m4sport.hu | Szerző: Riskó Márton
Erdei "Madár" Zsolt jogosnak érzi Harcsa Norbert döntését, amely szerint a Felix Promotion középsúlyú bokszolója nem az ő irányításával készül a jövőben. Madár úgy gondolja, hogy Harcsa nem fejlődött az utóbbi időben, és - amint az m4sport.hu-nak elmondta - reméli, hogy régi-új edzője, Lukács Adorján kihozza belőle a maximumot.

Erdei nem tudja, hogy annak idején miért váltak szét Harcsa és Adorján útjai, de úgy sejti, személyes vita is lehetett köztük. „Később ezt kibeszélhették” – mondta az amatőrként és profiként is világbajnoki címet szerzett Madár, hozzátéve, hogy mielőtt elkezdtek együtt dolgozni, tájékoztatta az ökölvívót arról, hogy nagyon sok más elfoglaltsága van.

Harcsának azonban nem igazán volt más választása, mert a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetségnél (AIBA) csillagos fokozatú edzők nem lehetnek ott a sarokban más szervezet profi mérkőzésein, Erdei pedig éppen azért nem szerezte meg ezt a minősítést, hogy részt vehessen egykori tanítványa, Bedák Zsolt meccsein. „Felhívtam Harcsa figyelmét, hogy külön nem tudok vele foglalkozni, mert az akadémistákkal edzünk.  Annyi előnye viszont volt ebből, hogy mindig akadt edzőpartnere.”

A körülményektől függetlenül Erdei próbálta egyénileg is képezni Harcsát, aki mindent megcsinált, mégsem fejlődött. „Jogosnak érzem Harcsa döntését, azzal viszont nem értek egyet, hogy nagyok lettek volna az elvárásaim amiatt, hogy nagy bokszoló voltam. Azért voltam eredményes, mert megcsináltam, amit az edzőim elvártak tőlem. Lehet, hogy az én stílusom valóban nem feküdt Norbinak. Valóban nem szoktam dicsérni, mert akkor sablonossá válik. Akkor dicsérek, ha annak tényleg ott van a helye. Engem sem dicsértek állandóan. Edzeni kell és akkor jönnek az eredmények” – nyilatkozta Madár.

Erdei Zsolt - MTI Fotó: Földi Imre Erdei Zsolt – MTI Fotó: Földi Imre

Az edzéseken lehetett látni fejlődést Harcsa bunyójában, a mérkőzéseken azonban ebből semmi sem jött ki. „Ugribugri ellenfeleket hoztak neki, akiket le kellett volna csapkodnia, mégsem tudta megcsinálni” – véli Erdei, aki szerint Lukács stílusa közelebb áll Harcsáéhoz. – „Mindketten nagy facebookosok, hasonló a stílusuk és az életvitelük, barátság köti őket össze.”

Madár maximalistának tartja magát, de azzal is tisztában van, hogy edzőként még nem igazán bizonyított. Attól függetlenül, hogy Harcsával már nem dolgozik együtt, lesz alkalma edzői sikereket elérni, hiszen ő készíti fel a riói olimpiára is kijutott Bacskai Balázst, valamint a Madárfészek Ökölvívó Akadémia növendékeivel is foglalkozik.  „Remélem, Lukács kihozza a maximumot Harcsa Norbiból. Ha bármiben tudok segíteni, örömmel megteszem. Jöhet hozzánk kesztyűzni!” – jelentette ki Erdei.

 

 

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Harcsa Norbert: új év, új edző
Harcsa Norbert edzőt váltott. A Felix Promotion középsúlyú bunyósa Erdei Zsolt irányításával készült eddig, de mostantól újra Lukács Adorján felel a szakmai felkészüléséért. Az amatőr bokszolóként Európa- és világbajnok, olimpiai bronzérmes, profi világbajnok Madár és Harcsa között nem működött a kémia. Van ez így edző-tanítvány viszonylatban, a legrosszabb, amikor a felek felismerik ugyan a helyzetet, de nem mernek, nem tudnak lépni.
Ökölvívás