Musorujsag
Élő Eredmények

Átment az orvosin és aláírt Guzmics Spanyolországban

mti
Guzmics Richárd, a magyar labdarúgó-válogatott védője a lengyel Wisla Kraków együttesétől a kínai élvonalban szereplő Yanbian Funde csapatához szerződött pénteken.

A játékost képviselő F-Group menedzseriroda tájékoztatása szerint a játékos új klubja spanyolországi edzőtáborában átesett a kötelező orvosi vizsgálaton, majd aláírta szerződését, ami egy évre szól.

„Az elmúlt évek átigazolási időszakaiban rendre felvetődött Guzmics Richárd klubváltása, olasz és kínai ajánlat is érkezett érte, meg is egyeztünk mindenben, de a Wisla korábbi tulajdonosai miatt az üzlet valamennyi alkalommal meghiúsult” – nyilatkozta Filipovics Vladan, a védő menedzsere. Hozzátette, a Yanbian FC kitartó kérőnek bizonyult, a Wisla új vezérkara pedig korrekt és segítőkész módon állt az ügyhöz. „Tisztában voltak vele, Ricsi mennyit tett a csapatért és belementek az üzletbe, holott szívesen hosszabbítottak volna vele. Az elmúlt hetek átigazolási bizonyítják, hogy immár hiba legyinteni a kínai ligára, a hátvéd számára azért is lesz sportszakmai szempontból előrelépés az új bajnokság, mert klasszis támadók ellen futballozhat” – vélekedett.

A szombathelyi születésű Guzmics a Haladásban kezdett futballozni, és 2014-ig a nevelőegyesületét erősítette, akkor igazolt Krakkóba, vagyis a Yanbian FC még csak a harmadik klubja. A 29 éves játékos a magyar válogatottban eddig 22 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett.

A Yanbian FC jogelődjét 1955-ben alapították, a jelenlegi formájában, profi csapatként 1994 óta működik. A kínai élvonal előző idényében a kilencedik helyen végzett. Guzmics nem az első magyar játékos az egyesület történetében: 2000-ben Telek András 26 mérkőzésen lépett pályára az akkor éppen Jilin Aodong néven szereplő együttesben. A klub székhelye Kína egyik legkeletibb részén, az észak-koreai határtól mintegy negyven kilométerre fekvő Jencsi városában van.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A magyar válogatott védő Kínában folytatja
Guzmics Richárd biztosan Kínában folytatja pályafutását, ezt új klubja, a Jenpien Funde sem rejti véka alá, a TransferMarkt China Twitter-oldalán is tényként kezelik. A magyar válogatott védő 2014-ben igazolt a Haladástól a Wisla Krakówba, ahol alapembernek számított, 2012 óta pedig huszonkétszer ölthette magára a nemzeti együttes mezét.
Külföldi futball