Musorujsag
Élő Eredmények

A hideg víz sem jelentett akadályt az új pólókapitány első összetartásán

M4 Sport
Megtartotta első keretösszetartását a férfi vízilabda-válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya, Märcz Tamás, aki az M4 Sportreggeli adásában elárulta, elsősorban az ismerkedésen volt a hangsúly a hétvégén, amiben a szolnoki uszoda hideg vize sem jelentett akadályt. A 20 fős felkészülés részleteire épp úgy kitért a szakember, mint a távozására a BVSC kispadjáról.

A szakvezető az M4 Sport hétfői, Sportreggeli című műsorában elmondta, az ünnepek után még nem tudták megfelelően visszamelegíteni a szolnoki uszoda vizét, amely ennek ellenére 10-15 perces bemelegítés után alkalmas volt az edzések megtartására.

„A célját elérte az összetartás, sőt, többet is kaptam a vártnál. Sok csapatból jött a húsz játékos, többen nagyon régen, vagy még soha nem vízilabdáztak együtt. Fontos volt, hogy engem és a stábomat is minél gyorsan megismerjék a februári Volvo Kupa előtt” – nyilatkozta a december 15-én megválasztott szövetségi kapitány az edzőtáborról, ami csütörtöktől vasárnapig tartott.

Hozzátette, egyszerű taktikai helyzeteket, technikai részleteket gyakoroltak, amelyekben játékosai napról napra előreléptek, és a fizikai felkészültségükkel is elégedett.

A mostani keret tagjain kívül további öt-hat tapasztalt játékosra – például Varga Dánielre, Varga Dénesre, Hosnyánszky Norbertre és Hárai Balázsra – is számít a jövőben, ők már a februári Volvo Kupán is szerepelhetnek.

„Motivált játékosokat szeretnék, akarjanak jönni a válogatottban és menni a világbajnokságra, érezzék benne a kihívást” – mondta a 2017-es magyarországi vizes vb kapcsán Märcz.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Zongorázni tanult a Sportreggeliben a konyhaművész pólós, Tóth Márton
Első a vízilabda, de azon kívül hobbijának, a gasztronómiának hódol Tóth Márton, Európa-bajnoki ezüstérmes pólós, aki a karácsony közeledtével saját készítésű süteményekkel, kókuszgolyóval, linzerrel és ischlerrel érkezett a szerdai Sportreggelibe. A hatalmas center a Virtuózok felfedezettjét, Boros Misit is megkínálta édességeivel, az ifjú zongoraművész pedig cserébe zongoraleckét adott a vízilabdázónak.
Vízilabda
Storcz Botond nem nyújtott be pályázatot a kapitányi posztra
Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok és Európa-bajnok, nyolc évig volt a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. Storcz Botond 2016 decemberében bejelentette, nem pályázik az újra létrehozott szövetségi kapitányi posztra, irányítása alatt a magyar kajakozók 6 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek a londoni és a riói olimpián.
Kajak-kenu
Izgul az első találkozás előtt az új pólókapitány
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott újdonsült kapitánya január 5-8. között tartja meg első edzéseit a <a href="www.m4sport.hu/2016/12/31/keretet-es-stabot-hirdetett-az-uj-polokapitany/" target="_blank">már korábban kihirdetett húsz játékosból álló keretnek</a>.
Vízilabda