Musorujsag
Élő Eredmények

Botkával erősített a Fradi

honvedfc.hu
A Budapest Honvád válogatott védője a a Ferencvárosnál folytatja - jelentette be hivatalos honlapján a Honvéd.

A 22 éves védő 16 év kispesti játék után igazolt a zöld-fehérekhez.

„Botka Endre a Honvéd sajátnevelésű játékosa, a szamárlétrát végigjárva jutott el a válogatottságig. Hatévesen már a kispesti pályára járt, majd a Magyar Futball Akadémia elvégzése után – egy rövid kecskeméti kitérővel – eljutott az NBI-ig. 2016 őszén, a svédek ellen a válogatott címeres mezét is magára húzhatta. Kispesti pályafutása alatt 89 felnőtt tétmérkőzést játszott, 61 NBI-es, 3 Magyar Kupa, 21 NB III-as, és 4 Liga Kupa találkozón lépett pályára színeinkben. Az NBI-ben és az NB III-ban 1-1 gólt szerzett. Először 2014 tavaszán a Győr ellen (2-4), utoljára 2016. december 10-én a Mezőkövesd (1-0) ellen lépett pályára Honvéd-mezben.”

A Honvéd saját nevelésű játékosa a Ferencváros első téli igazolása.

 

További tartalmak

Kapcsolódó hírek