Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nem jöttek be az OTP Bank Liga edzőváltásai

m4sport.hu | Szerző: Pál István
A labdarúgó OTP Bank Liga 2016/17-es szezonjához köthető edzőváltások közül eddig csupán az éllovas Videotonnál lehetnek elégedettek. Megnéztük, melyik csapatnál hogy sült el az edzőváltás.

A labdarúgó NB I 2016/17-es idénye előtt és közben eddig hat csapatnál volt edzőváltás, de kettőnek az eredményére még várnunk kell. A téli szünetet követő felkészülést két csapat is új edzővel kezdte meg: az MTK Budapestnél Tamási Zsolt váltotta Teodoru Vasziliszt (aki maradt a klubnál), míg Mezőkövesden a másodosztályba, Felcsútra távozó Pintér Attila helyett immár Tomiszlav Szivics dirigál. Az edzőváltások sikerességét majd a jövőben lehet megítélni. Az MTK a 12 csapatos mezőny 11., azaz kiesést jelentő helyén áll, tehát itt benne volt a pakliban a váltás. Az újoncként a várakozásokon felül szereplő, 5. helyen telelő ‘kövesdiek valószínűleg nem váltottak volna, ha nincsenek lépéskényszerben.

VIDEOTON
A székesfehérváriakat az előző szezon közben Bernard Casoni vezetőedző (és a beugró Pető Tamás) helyét átvevő Horváth Ferenc ezüstéremig vezette, a nyáron mégis a norvég Henning Berget nevezték ki a Videoton vezetőedzőjének. Berg szabad kezet kapott, és Kovács Zoltán sportigazgatóval olyan játékosokat hoztak a klubhoz, akik valóban erősítést jelentettek. Ezt támasztja alá a a Videoton első helye (a Vasassal és a Honvéddal azonos pontszámmal), amely mellett Berg együttese szerezte a legtöbb gólt, 19 meccsen 39-et.

Értékelés:
Henning Berg szerződtetése az eddigiek alapján jó döntés volt, a norvég szakember tavasszal még inkább alátámaszthatja ezt a megállapításunkat.

Henning Berg határozottan jó irányba vezeti a Videotont. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

DVTK
A diősgyőriek az eredeti tervek szerint Egervári Sándorral vágtak volna neki a mostani szezonnak (akivel – 2015. decemberében érkezett – kilencedikek lettek a 2015/16-os idényben), de a korábbi szövetségi kapitány júniusban felállt a miskolci kispadról. Horváth Ferenc ezúttal egyelőre nem tudta megismételni a székesfehérvári beugrás sikerét, a Diósgyőr jelenleg csupán a 9., mindössze egy ponttal a kiesőhelyen tanyázó MTK előtt, köszönhetően az utolsó őszi meccs, a Gyirmót elleni hazai megnyerésének (1-0).
Tavaszra javulnia kell a Diósgyőriek teljesítményének, hogy a DVTK szakvezetésének bizalmát élvező Horváth Ferenc legalább a szezon végéig maradjon pozíciójában.

Értékelés:
Egervári lemondása után lépéskényszerbe került a DVTK, és logikus választásnak tűnt a Videotonnál jó munkát végző Horváth szerződtetése. Az ősz alapján azonban a játékosok és az edző között nem működik minden tökéletesen (az eredmények alapján). Ha ez tavasszal, átalakított kerettel is ugyanígy folytatódik, akkor a felek útjai hamar elválhatnak.

Horváth Ferenc - Fotó: dvtk.eu Horváth Ferenc egyelőre nem találja a miskolci sikerek receptjét. Fotó: dvtk.eu

DVSC
Kondás Elemér a júliusi Európa Liga-kudarc után mondott le, ezután nevezték ki vezetőedzőnek a hazánkban addig jóformán ismeretlen portugál Leonel Pontest. A szakember érkezése az utólag történtek fényében azt is jelentette, hogy teljes keretátalakítás lesz Debrecenben, ennek a legutóbbi hullámában távozott a csapatkapitány, Szakály Péter is.
Pontes munkájáét az eredmények alapján nyugodtan nevezhetjük visszalépésnek, még ha Kondás Elemérrel kapcsolatban is meg kell jegyezni, hogy az utolsó évre sokat romlott együttese játéka, teljesítménye és főleg eredményessége.
Pontes irányításával jelenleg csupán a 10. helyen szerénykedik a tavaly tavasszal bronzérmet szerző DVSC, amely ráadásul ugyanúgy 20 pontig jutott 19 forduló alatt, mint az MTK, amely már kieső helyen van.

Értékelés:
Kondásnak talán már az előző szezon végén távoznia kellett volna, miután a szurkolókkal is megromlott a viszonya (nem elfelejtve a korábbi sikereit). Pontes a jelek szerint teljesen más játékrendszerben és labdarúgókban hisz, mint elődje, ezeket pedig időbe telik elfogadtatni, ereményre vinni. Arra azonban nem árt Debrecenben figyelni, hogy ha az első öt tavaszi fordulóban nem javul jelentősen a teljesítmény, akkor érdemes újabb váltáson gondolkozni. A debreceni szurkolók ugyanis szorongva gondolnak vissza a sikerkorszak előtti szűkebb esztendőkre, leginkább a 2000/2001-es idényre, amely végén a DVSC a 11. helyen végzett, és papíron kiesett. A feljutást kiharcoló BKV Előre nem vállalta a legmagasabb magyar osztályt, így a Loki bentmaradt.

Leonel Pontes elődjei magasra tették a mércét Debrecenben. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

GYIRMÓT
A kisalföldi klubnál már régóta vágytak az első osztályba, Bene Ferenc vezetőedző végül feljuttatta a Gyirmótot. Az OTP Bank Ligának már Urbányi István vezetőedző irányításával vágott neki az „új Győr”. A számok nem hazudnak, a Gyirmót az első osztály utolsó helyén szerénykedik, mindössze 13 pontot szerzett (3 győzelem, 4 vereség). Emellett az is lehangolhatja a helyi (és a máshol élő) Gyirmót-durkkereket, hogy mindössze 8 gólt sikerült szerezni az együttesnek, ez pedig mindössze kétharmada a második legkevesebb gólt szerző MTK termésének…

Értékelés:
Az őszi teljesítmény után, és azt követően, hogy Urbányi érkezése után szerződtetett alapemberek (Filkor Attila, Sallói Dániel) is távoztak Gyirmótról, nem lennénk meglepve, ha a vezetőedző nem a klub kispadján ülve élné meg az utolsó fordulót.

Urbányi István Urbányi István és csapata nehéz helyzetben készül a tavaszi fordulókra. Fotó: m4sport.hu
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Európai porondra vágyik az Újpest légiósa
Az Újpest FC a télen sem igazolhat játékost a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) büntetése miatt, így a lila-fehérek összeszokott kerettel készülhetnek a tavaszi szezonra. A csapat macedón labdarúgója, Enis Bardhi csütörtök reggel az M4 Sportreggeli című műsorának vendége volt.
Magyar futball
Eppel Márton: ha jön valaki a helyemre felveszem vele a kesztyűt
A Honvéd játékosa szerint a csapattól távozó Botka Endrének remek lehetőség, hogy a nagy rivális zöld-fehérekhez igazolhatott, és ugyan rengeteget tett a Honvédért, de a csapat képes arra, hogy a távozásával felmerülő problémákat megoldja. A Kispest január 9-én kezdte meg a felkészülést a tavaszi idényre, az együttes célja, hogy az őszi jó teljesítményt folytassa, és majd egy európai kupában szerepelhessen. Eppel Márton a Sportreggeliben beszélt a felkészülésről, a közelgő Fradi-Honvéd meccsről és arról is, hogy szerinte milyen módszerrel lehetne a szurkolók létszámát növelni az NB I-es találkozókon.
Magyar futball
Szivics nem fél a munkától
A labdarúgó OTP Bank Liga ötödik helyén telelő Mezőkövesd új vezetőedzője hisz benne, hogy csapatával megőrzik helyezésüket a szezon végéig. A felcsútra távozó Pintér Attila helyére érkező Topmiszlav Szivics mellett az őszi kulcsember, Marek Strestík is biztos abban, hogy jól szerepelnek tavasszal. Ehhez nem kell mástetnniük, "csak" kőkeményen dolgozniuk. Az alábbi videóra kattintva meghallgathatja, mit nyilatkozott az M4 Sportnak az edző és a játékos.
Magyar futball
Címvédést várnak a Fradi új szerzeményei
Az M4 Sporton látható Fradi TV-nek nyilatkozott Botka Endre és Bognár István, a Ferencváros két új labdarúgója, akik úgy gondolják, jelentős előrelépés számukra, hogy a zöld-fehéreknél folytatják.
Magyar futball
Szombathelyről erősített az MTK
A korábban a Budapest Honvédban, a Győrben és a Haladásban is szereplő Leandro Martínez lehet Torghelle Sándor új támasza.
Magyar futball