×

„Szörnyetegek” lesznek az idei autók - DE!

Martin Brundle figyelmeztet, az autók nehéz vezethetősége szuper dolog, de van itt egy kis probléma.

02-03.07.2016 Formula One Pirelli Tyre Testing,, Fiorano, Italy

A probléma pedig nem más, mint az előzés lehetőségének valószínűleges változása, amiről már mi is írtunk  összegző cikkünkben.

Az „Autosport International's Racing Car Show”-n Brundle, a volt F1-es versenyzőből TV kommentátorrá lett brit szakember kifejtette véleményét, mely szerint az előzés lehetőségére sok rossz hatása lehet az új szabályoknak.

Például a mérnöki szempontból egyenesekké váló kanyarok, ahol a nagyobb leszorítóerő miatt a versenyzők idén teljes gázzal hajthatnak majd. Ez nagyon nem segíti az előzést.

Ugyanígy nem segít Brundle szerint a csökkenő féktáv is, amelyek, mint mondta: „4-5 méterrel lehetnek rövidebbek a nagyobb leszorítóerőnek köszönhetően. A méterekkel az esély is csökken.”

Van itt viszont valami, ami egyelőre ismeretlen hányados a képletben. Ez pedig az autó „követhetősége”.

„A kulcs, hogy hogyan lesznek képesek követni egymást. Ez lesz az abszolút fokmérője az előzési kérdésnek” - állapította meg a brit televíziós.

Motor Racing - Formula One World Championship - Abu Dhabi Grand Prix - Preparation Day - Abu Dhabi, UAE

Bárhogyan is legyen, egy biztos: Alonso örülhet. Brundle szerint ezeket az autókat ismét kihívás lesz vezetni.

„Nagyobb leszorítóerő, 25 százalékkal nagyobb kerekek... hát ezt kegyetlen nehéz lesz vezetni” - összegzett Brundle.

Motor Racing - Formula One World Championship - Mexican Grand Prix - Race Day - Mexico City, Mexico

Max Verstappen készül a nagyobb kihívásra: