Musorujsag
Élő Eredmények

Erdei Zsolt vállalná az elnökséget

m4sport.hu | Szerző: Pál István
A Madárfészek vezetője, Erdei Zsolt ifjabb Balzsay Károly szövetségi kapitánnyal együtt adott exkluzív interjút az m4sport.hu-nak. Az ökölvívóként profi és amatőr világbajnok sportember először beszélt arról, hogy akár elnökként is segítené szeretett sportágát.

Erdei és Balzsay alaposan ismeri az amatőr és a profi ökölvívás minden területét. A népszerű „Madár” amatőrként világ- és Európa-bajnoki címet szerzett, olimpiai bronzérmes volt, a Madárfészekben a hazai utánpótlás színe-java készül az irányításával, emellett a riói olimpikon Bacskai Balázs edzője. Balzsay amatőrként Európa-bajnoki ezüstérmet, profiként világbajnoki címet szerzett, 2016. szeptemberétől ő a felnőtt és az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya, a riói olimpikon Harcsa Zoltán edzője.

„Küzdünk az ökölvívásért, és győzni fogunk!”

Nyugodtan mondhatjuk, amit ők nem tudnak a sportágról, azt nem is érdemes. Az utóbbi időben a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, Csötönyi Sándor és a Felix Promotion tulajdonosa, Rácz Félix nyilatkozatai miatt került reflektorfénybe a bunyó, ezért kíváncsiak voltunk, hogy a sportág két megkerülhetetlen szereplője miként látja helyzetet, főként annak fényében, hogy közvetve ugyan, de az ő munkájukat is bírálják, de eddig nem reagáltak a megjegyzésekre.

Balzsay Károly ezt gondolja a szituációról: „Borzasztóan bánt, hogy olyanok bírálnak, akik életükben még egy karkörzést sem csináltak, vagy nem látták, hogy dolgozunk. Nem voltak az edzéseinken, hogy vezényelem le, vagy hogy milyen munka folyik a Madárfészekben, csak hallották, de ez borzasztóan kevés. Ostoba kritikák, felesleges demagóg mondatok. Nem vagyunk eredményesek. Mindennap leírják, hogy 2000 óta nincs olimpiai érmünk, és minden reggel meglepődöm: tényleg? Még mindig nincs? Mi is pontosan tudjuk, tudjuk, mi az oka, de elindultunk egy úton. Bízom benne, hogy hagynak minket dolgozni. Ha nem, akkor biztos vagyok benne, hogy kiharcoljuk magunknak, hogy eredményesek legyünk. A munkánk beérik, de nem egy-két héten belül.”

Erdei Zsolt az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet:

„Én szeretem az építő kritikát, nem érzem, hogy engem bárki megtámadott volna. Azt érzem, hogy széthúzás van, pedig össze kéne tartanunk, össze kéne dugni a fejünket. A legjobb úton járunk. Minél több a kritikus, annál nagyobb a kihívás. Mondhatnak bármit, az eredmények minket igazolnak majd. Nem írok alá semmit, de az biztos, hogy csak jobb lehet a helyzet. Mind a ketten azon munkálkodunk, és a háttérben még sokan mozgolódnak, próbálják lendületbe hozni a magyar ökölvívást. Nagyon bizakodó vagyok, hiszek ebben az egész történetben. Legjobb tudásunk szerint, ha beleadunk apait-anyait, akkor tudunk változtatni. Most már változtatni kell, ez tény. Sok edző felháborodik a kritikán, ennek örülök. Háborodjanak fel! Mutassák meg dafke, hogy olyan gyerekeket nevelnek, akik végigverik a világot. Akik valóban fel akarják lendíteni az ökölvívást, azokat megerősíti az igaztalan kritika. Lerágott csont, de ami nem öl meg, az megerősít. Küzdünk az ökölvívásért, és nyerni fogunk.”

Balzsay Károly Erdei Zsolt nyakában ülve ünnepel, miután a magyar nagyközépsúlyú öklöző egyhangú pontozással felülkerekedett a címvédő orosz Gyenyisz Inkinen Magdeburgban, 2009. január 10-én. Fotó: MTI/EPA/JENS WOLF

Mivel mindketten a német Universum színeiben lettek profi világbajnokok, pontosan tudják, milyen a profi lét, és azt is, hogy az amatőröknek és a hivatásosoknak meg kell férniük egymás mellett, mert összefogással többet lehet elérni, mint széthúzással. A két szakágat – a sportág nemzetközi törekvéseivel összhangban – össze lehet, és kell is hangolni.

„Az Universum-féle profizmus Magyarországon nem létezik”

Balzsay Károly a németországi profizmusról szerzett tapasztalatait is megosztotta velünk:

„Amit mi kint láttunk, az valódi profizmus volt, olyan háttérrel, orvosokkal, fizioterapeutákkal, edzőteremmel, edzővel, anyagi háttérrel, edzőtáborokkal, az egész felkészülést támogatták, nekünk csak a bokszra kellett figyelnünk. Csak a délelőtt-délutáni edzésre kellett figyelni, na, az profizmus volt! Jött a meccs,a meccsért pedig olyan járandóságot kaptunk, amivel vígan éltünk a következő meccsig. Vagy magunkba fektettük, vagy félretettük. Csak a bunyóra kellett koncentrálni, az volt a munkánk, a profi ökölvívás arról szólt. Amatőrökként kezdtünk, voltunk profik, most megint az amatőröknél vagyunk. Ezt a profi szemléletet szeretnénk meghonosítani az amatőrök között is. Olyan állami támogatásban részesül a sportág, hogy tudunk csak ezzel foglalkozni. A nemzetközi ökölvívás is ebbe az irányba megy. A lehetőségek megvannak, hogy folytassuk ezt a folyamatot, remélem, meg is lesznek.”

Erdei Zsolt kiegészítette Balzsay Károly mondandóját:

„Annyit tennék hozzá, hogy ez a fajta profizmus, ami nekünk Németországban volt, amit mi megkaptunk az Universumtól, az Magyarországon nincs, nem létezik. Vannak promóterek, akik összehozzák a mérkőzéseket, de olyan támogatást nem tudnak nyújtani, mert más a feladatuk. Odaadták az edzőt, termet, partnereket, akiket ugyancsak megfizettek, ott szállásoltak, étkeztettek. Olyan pénz volt benne, amit mi, magyarok, ezzel a felvásárló piaccal képtelenek vagyunk előteremteni. Az, ami külföldön megvalósult, az itthon nem fog megvalósulni. Ha mégis létrejönne, az fantasztikus lenne és akkor lehet, hogy valóban elkönyvelhetnénk majd egy-két bajnokot. Erre most kevés sanszot látok. Az amatőr ökölvívást nagyon jól fel kell építenünk, tudatosan, okosan. A pénzt arra kell fordítani, a legtehetségesebb gyerekek kiválasztására. Ha ők támogatva vannak, sokkal könnyebb lesz nekik. Nekem is könnyű volt, mert amikor 1992-ben Klein Csabához igazoltam, akkor fizetést kaptam tőle. Csak az edzésre kellett koncentrálnom. Ha valakinek megoszlik a figyelme, akkor nem tud annyira jól teljesíteni. Nyugodt háttér az alap. Ha ez megvan, akkor a maximumot tudják kihozni magukból, ha megvan bennük a szükséges alázat.”

„Az edzőkkel és a klubokkal karöltve megpróbálom megmenteni”

Az amatőr ökölvívásban Erdei Zsolt és Balzsay Károly is azon roppant kevés korábbi ökölvívó közé tartozik, akiket szinte egyöntetűen elfogadnak, adnak a szavukra, és nem veszítették el sportolóként megszerzett hitelüket. A szakági versenyzők, edzők, klubvezetők jelentős része is szívesen látná elnökként Erdeit. Mint Balzsay Károly kifejtette, ő Erdei Zsoltban a sportág megmentőjét látja. Ő lehetne az a személy, aki mögé az amatőrök és a profik is beállnak. Azt már mi tesszük hozzá, hogy tapasztalataink szerint a nemzetközi bokszéletben is elismerik és kedvelik a „Madár” becenevű sportembert.

Erdei Zsoltnak feltettük a nagy kérdést: vállalná-e az elnöki szerepet.
„Jó kérdés, jó kérdés – morfondírozott Erdei, majd egy kis gondolkodás után folytatta. – Ha a boksztársadalom kilencven százaléka támogat… Elnökként nem tudom, hogy állnám meg a helyemet, Sanyi bácsi húsz éve irányítja a szövetséget. Ilyen felkérést még senkitől nem kaptam. Azt mondhatom, bárminemű felkérés érkezik, a legjobb tudásommal azon leszek, hogy a feladatot megoldjam. Próbálok diplomatikusan fogalmazni… Eddigi életemben is sok nehézséggel küzdöttem meg, és ha valamire ráharaptam, akkor mint egy buldog, nem eresztettem. Ha engem látnak a sportág megmentőjének, akkor tartozom annyival az ökölvívásnak, hogy az edzőkkel és a klubokkal karöltve megpróbálom megmenteni.”

Erdei Zsolt (balra) és Balzsay Károly együtt tesznek a sportágért. Fotó: MTI/Földi Imre

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Reagált a MÖSZ Rácz Félix 12 pontjára
A Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) és Rácz Félix, a Felix Promotion tulajdonosa közötti viszony az elmúlt néhány hétben eléggé elmérgesedett, a két fél közötti konfliktus megoldására pedig egyelőre halvány esély sem mutatkozik. <a href="www.m4sport.hu/2016/12/22/ezt-valaszolta-csotonyi-sandor-racz-felix-12-pontjara/" target="_blank">Rácz Félix a napokban előállt 12 pontjával</a>, melyben megjelölte az általa kívánt változásokat és problémákat a szövetség részéről. A MÖSZ elnöksége közleményben reagált az elhangzott vádakra, amivel részükről a vitát lezártnak tekintik, ezt most változtatás nélkül mutatjuk.
Ökölvívás
Rácz Félix bármikor kiáll szemtől szembe Csötönyi Sándorral
Rácz Félix - aki már hosszú évek óta tagja a hazai ökölvívó-szövetségnek - az m4sport.hu kamerái előtt elmondta, változást szeretnének és bármikor kész, akár a televízió nyilvánossága előtt vitába szállni Csötönyi Sándorral, a hazai szervezet elnökével. A promóter nem szeretné, hogy személyeskedéssé fajuljon az ellentét, de kiemelte, a szövetség első embere folyamatosan mellé beszél, mindig ugyanazt a két lemezt veszi elő. A videóból kiderül mik ezek, és az is, milyen elnökre lenne szükség Rácz Félix szerint, amely tisztségért esze ágában sincs ringbe szállni.
Ökölvívás
Ezt válaszolta Csötönyi Sándor Rácz Félix 12 pontjára
Rácz Felix menedzser a karácsony közeledtével 12 pontban fogalmazta meg kéréséit a magyar ökölvívással kapcsolatban. A magyar sportági szövetség (MÖSZ) elnöke, Csötönyi Sándor az m4sport.hu megkeresésére pontról pontra reagált a Felix Promotion tulajdonosának vádjaira.
Ökölvívás
Rácz Félix nem érti, miből fakad az ellentét az amatőrök és a profik között
Rácz Félix nem érzi jogosnak Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökének <a href="https://www.m4sport.hu/2016/12/15/csotonyi-sandor-szerint-racz-felix-eloskodik-az-amator-okolvivason/" target="_blank">vádját</a>, miszerint az amatőr ökölvíváson élősködik. Az M4 Sportreggeliben elmondta, ha nem az ő istállóját választanák, akkor külföldön állnának profinak az öklözők, ugyanis az a boksz rendje, hogy akik amatőr szinten kifutották már magukat váltani szeretnének. Szóval nem érti, miből fakad az ellentét az egyetlen szakszövetség égisze alatt működő sportágban. A szombati budakalászi gáláról is szót ejtett, melyen WBO Europe és magyar bajnoki címmeccsel búcsúztatja az évet a Felix Promotion.
Ökölvívás