Musorujsag
Élő Eredmények

Los Angelesben már az olimpiai megnyitót tervezik

MTI
Két stadion adna otthont a nyitóünnepségnek Los Angelesben, amennyiben az amerikai nagyváros elnyerné a 2024-es olimpia rendezési jogát.

A tervek szerint az ünnepélyes megnyitó július 20-án hollywoodi showműsorral a Los Angeles Memorial Coliseumban kezdődne. Az olimpiai lángot onnan a város utcáin keresztül vinnék át a másik helyszínre, a jövőt jelképező új amerikaifutball-stadionba, ahol a megnyitó korábbi részét is végigkövethetnék a nézők. Az Inglewoodban épülő arénában 100 ezer érdeklődő tekinthetné meg a résztvevő országok bevonulását, az olimpiai zászlófelvonást és a hivatalos eskütételt, valamint a láng meggyújtását.

„Olimpiai ünnepséget még sosem rendeztek két emblematikus stadionban – hangsúlyozta Gene Sykes, a szervezőbizottság vezetője. – Los Angeles azonban elég sok arénával és magas szintű technológiával rendelkezik ahhoz, hogy a jövőn gondolkodjunk, ahelyett, hogy azt néznénk, hogyan volt korábban.”

A 70 ezer fő befogadására alkalmas Coliseum már az 1932-es és 1984-es olimpián is helyszínként szolgált. Felújítása jövőre kezdődik meg, s várhatóan mintegy 270 millió dollárba (77,8 milliárd forintba) fog kerülni. Az ötkarikás játékok alatt az atlétikaversenyeket rendeznék az olimpiai hagyományt jelképező létesítményben, ahol a záró ceremóniára is sor kerülne. Az augusztus 4-i ünnepséget az Inglewood stadionban kivetítőkön követhetnék az ottani nézők. Az új aréna 2019-ben fog elkészülni, és a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Rams és Chargers otthona lesz, valamit itt rendezik majd a 2021-es Super Bowlt.

A 2024-es olimpiáért Los Angeles Budapesttel és Párizzsal verseng. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptemberben, Limában dönt a játékok házigazdájáról.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Bodónak hiányérzete van
Bodó Richárd, a magyar férfi kézilabda-válogatott balátlövője szerint görcsösen játszottak, ezért nem tudták fölényesen legyőzni Chile csapatát hétfőn a franciaországi világbajnokságon.
Kézilabda
Aranyéremért megy a londoni világbajnokságra Pars Krisztián
Pars Krisztián, London olimpiai bajnoka, kétszeres Európa-bajnok és kétszeres világbajnoki-ezüstérmes kalapácsvető 20. versenyidényére készül fel, miután tavaly áprilisban lovaglóizom-műtéteten esett át. Az M4 Sportreggeliben beszélt többek között a január végén kezdődő dél-afrikai edzőtáborról és az idei londoni világbajnokságról is.
Atlétika
Miklós Edit célja továbbra is az olimpiai arany
Továbbra is az olimpiai aranyérem a célja Miklós Editnek, akinek mindkét térdét meg kellett műteni, miután akkorát bukott a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen, hogy szalagszakadást, csonttörést, valamint porcsérülést szenvedett.
Téli Sportok