Musorujsag
Élő Eredmények

Császár Gábornak a norvég a legszimpatikusabb csapat

MTI
A magyar férfi kézilabda-válogatott irányítója beszélt következő ellenfelükről és azt is elárulta, kifejezetten szimpatikus csapat számára a norvég együttes.

A svájci Kadetten Schaffhausen légiósa a dánok ellen csak hét percet töltött a pályán, de két nagyon fontos gólt szerzett, ugyanis mindkétszer az utolsó hetven másodpercen belül volt eredményes. Úgy fogalmazott, támadásban nem kapkodtak annyira, mint korábban, de jól tudják, hogy a norvégok ellen is hasonlóan nehéz dolguk lesz.

„Számomra a norvég az egyik legszimpatikusabb csapat a világbajnokságon, és már a tavalyi Európa-bajnokságon is az volt. Ilyen gyors kézilabdát rajtuk kívül talán csak a svédek játszanak. Vannak kimagasló tehetségeik, elsősorban mégis csapatként teljesítenek remekül. Bjarte Myrholt ismerjük leginkább, hiszen Veszprémben játszott. Én kimondottan szeretem a játékát, ő a norvég együttes egyik leghasznosabb tagja” – fogalmazott Császár.

A dánok ellen tért vissza a pályára a magyarok csapatkapitánya, Nagy László, aki elmondta, bokasérülése nem lett rosszabb a nyolcaddöntőben, de továbbra is kezeléseket kap, és természetesen teljes erőbedobással készül a keddi találkozóra. Hozzátette, a norvég együttes lerohanásban a legjobb, ezt azzal küszöbölhetik ki, hogy kevesebbet hibáznak támadásban.

A keddi magyar-norvég negyeddöntő 17 órakor kezdődik Albertville-ben.

Hétfőn hazautazik a vb-ről a magyar csapat két tartalékja, Gulyás Péter és Iváncsik Gergő. Miután a válogatott mindkét cserelehetőségét kihasználta a tornán, így biztossá vált, hogy a két szélső már nem léphet pályára a franciaországi tornán.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Mikler: "Fenn kell tartanunk ezt az állapotot"
Mikler Roland, a magyar válogatott kapusa elmondta, hogy majdnem rosszul lett örömében vasárnap, az olimpiai bajnok dán csapat ellen megnyert nyolcaddöntő után a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokságon.
Kézilabda
Ki sem jutottak a norvégok, mégis velünk negyeddöntőznek
A férfi kézilabda-világbajnokságon a legjobb nyolc között a Fair Play-díjas Norvégia ellen lép pályára Magyarország. Az egyénileg és csapatként is erős északiak ellen nem lesz könnyű dolga Nagy Lászlóéknak. A skandinávok legyőzésében azonban már van gyakorlata a mieinknek.
Kézilabda
Nagy László: "Nem találok szavakat"
Nagy László csapatkapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott nem csak az ő visszatérése miatt <a href="https://telesport.cms.mtv.hu/2017/01/22/olimpiai-bajnokot-verve-negyeddontos-a-magyar-ferfi-kezilabda-valogatott/" title="Olimpiai bajnokot verve negyeddöntős a magyar férfi kézilabda-válogatott" target="_blank">győzte le 27-25-re</a> az olimpiai bajnok Dánia csapatát a franciaországi világbajnokság vasárnapi nyolcaddöntőjében Albertville-ben.
Kézilabda