Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Magyar tinédzsert igazolt az Ajax

m4sport.hu/honvedfc.hu
Az Ajax Amsterdam szerződtette a Budapest Honvéd akadémiáján nevelkedett tizenhat éves támadót, Schön Szabolcsot. A hírt mindkét klub hivatalos honlapján erősítette meg.

A Magyar Futball Akadémia növendéke állandó tagja a magyar korosztályos válogatottnak, tizenhat éves kora ellenére pedig rendszeresen az U17-es csapatban szerepelt, sőt tavaly nyáron egy Diósgyőri VTK elleni felkészülési mérkőzésen a Budapest Honvéd első csapatában is bemutatkozhatott. A 2013-ban és 2014-ben is az év serdülőjátékosának választott Schön Szabolcsot több neves külföldi klub is kinézte magának, közülük is az angol Chelsea és a holland Ajax volt a legkitartóbb kérő, végül pedig az amszterdami csapat lett a befutó.

Az Ajax korábban az MTK szélsőjét, a Sándor Károly Akadémián pallérozódott Horváth Olivért is leigazolta. Mindkét tinédzsert 2019. június 30-ig köti szerződés az amszterdamiakhoz.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A versenykre érkező sportolókat nem érinti a Trump-rendelet
A nemzetközi versenyekre érkező sportolókkal kivételt tesznek a beutazást ideiglenesen korlátozó, múlt héten életbe léptetett, világszerte nagy port kavart rendelet végrehajtása során - közölte az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága a kormányra hivatkozva.
Sportok
Cristiano Ronaldo beszólt, majd üzent a Real Madrid-szurkolóknak
Világklasszis labdarúgó, gazdag, szexszimbólumnak számít, mégsem felhőtlen az élete a Real Madrid négyszeres aranylabdás focistájának, Cristiano Ronaldónak, akit szokatlan helyről ért verbális támadás. CR7 azonban nem maradt adós a válasszal.
Külföldi futball
Gyarmati Eszter: „Nem egyeznek az álláspontok az UTE és az Újpest FC között”
Miközben az Újpest labdarúgócsapata Cipruson edzőtáborozik, addig itthon továbbra is kérdés, hogy mikor foglalhatja vissza otthonát a Szusza Ferenc stadionban a csapat. A klub ügyvezető igazgatója, Gyarmati Eszter az M4 Sportreggeli című műsorában elmondta, hogy a csapat tavasszal Kecskeméten kényszerül lejátszani a hazai bajnoki mérkőzéseit. A műszaki átadás-átvétel már megtörtént, a használatba vételi engedély kiadása azonban még folyamatban van. Hogy mégis miért nem játszhat az Újpest a saját stadionjában, és hogy vannak-e érdekellentétek az Újpest FC és az UTE között, az alábbi videóban beszél Gyarmati Eszter.
Magyar futball
Gergely István: "Leestem a kispadról"
A magyar vízilabda-válogatott és a Honvéd korábbi kapusedzőjét, Gergely Istvánt ellenszavazat nélkül választották a Budapesti Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnökének. Az M4 Sportreggeli című műsorában a világ- és kétszeres olimpiai bajnok korábbi pólókapus elmondta, óriási felelősségnek tartja, hogy egy olyan nagy múltú klubot irányíthat, mint a Honvéd. Kiemelt célja a bővülés, az erőforrások optimális elosztása és a fejlesztések, melyeknek köszönhetően idővel példaértékű klubbá válhat a BHSE.
Vízilabda